Evezés: Az egyetemi vb főpróbájaként rendezik hétvégén a szegedi nemzetközi viadalt

evezes_1.jpg

Május első hétvégéjén, a szegedi Maty-éren rendezi a Magyar Evezős Szövetség a Dr. Simády Béla Emlékversenyt. A nemzetközi viadalra rekordszámú nevezés érkezett, a verseny egyben főpróbája az augusztus közepén, Magyarországon megrendezésre kerülő, 11. Evezős Egyetemi Világbajnokságnak.

– A magyarok mellett szerbek, horvátok, szlovákok és osztrákok regisztráltak, összesen, mintegy félezer hajóegység. A hétvégi verseny nemcsak a hazai válogatott szempontjából fontos állomás, hanem főpróbája az augusztus 13. és 15. közötti 11. Evezős Egyetemi Világbajnokságnak is. Tesztelésre kerül az új, olimpiákon is használatos, magyar fejlesztésű Polaritás rajtgép; a cég már bemutatkozott az athéni, a pekingi és legújabban a londoni pálya esetében is; de most próbáljuk ki az új időmérő, informatikai hátteret is. A tavalyi beruházásnak köszönhetően megoldódott a mederszélesítés, mely az új indító rendszerrel már a nemzetközi szövetség előírásainak is megfelel, nem titkolt célunk a legnagyobb világesemények megrendezésére pályázni. Ennek egyik első állomása az augusztusi vb, melynek a főpróbája a hétvégi verseny – foglalta össze Ott Zsuzsanna főtitkár.
 
– A múltkori, Velencei-tavi kishajós tesztelés alapján összeállításra kerültek az elképzelt csapategységek, a mostani válogató után, ahol az egymáshoz viszonyított időeredmények számítanak, már kijelölésre kerülnek a nyári, nemzetközi versenyeken induló együttesek. Nagyon erős mezőny ígérkezik, a férfi váltott evezős számokban a szerbek és a horvátok meghatározók lehetnek, viszonyítási pontként szolgálhatnak – tette hozzá Ficsor László szövetségi kapitány.

A versenyről bővebben: http://www.hunrowing.hu/versenyek/international-szeged-regatta-dr-simady-bela-emlekverseny

XLsport –
Forrás: Magyar Evezős Szövetség

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.