Evezés – Szegeden lesz az evezős ob, július végén döntenek az Eb-ről

Evezés – Szegeden lesz az evezős ob, július végén döntenek az Eb-ről

Kormány Sport

A Magyar Evezős Szövetség (MESZ) tájékoztatása szerint biztossá vált, hogy július 30. és augusztus 2. között Szegeden rendezik meg az idei országos bajnokságot.

A szövetség eredetileg is a szegedi Maty-érrel tervezett, de a rendezés a világjárvány hatására bizonytalanná vált. Később pedig – már az enyhítések ismeretében – alternatív helyszínről is gondoskodniuk kellett, ami Sukoró volt. A szervezet honlapja kiemelte, hogy az ob-ra nézők is kilátogathatnak.

A nemzetközi szövetség (FISA) közben megerősítette a 2020-21-es, módosított európai versenynaptárát, amelynek értelmében az idei Európa-bajnokságnak Poznan ad otthont október 9-11. között – ezt már április közepén bejelentették -, a járványhelyzet ismeretében viszont a rendezésről július 31-én hozzák meg a végső döntést.

Az európai olimpiai és paralimpiai kvalifikációs versenynek, valamint az Eb-nek jövőre az olaszországi Varese ad otthont, előbbit április 5-7., utóbbit 9-11. között rendezik meg.

Forrás, fotó: MTI, delmagyar.hu