Evezés: U23-as vb-hatodik a férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes, újabb csapat a döntőben

image

Az amszterdami U23-as evezős világbajnokság szombati versenynapján a döntőben hatodik helyen zárt a férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli kettes egység Vermes Péter, Bártfai Péter (Győri Vízügy SEK, edzőjük Kiss László) összeállításban.

A fiataloknak a felkészülés során több sérüléssel is meg kellett küzdeniük, de ez nem érződött eddigi versenyzésükön, remek szerepléssel jutottak a döntőbe, ahol végül a hatodik helyen értek célba.

A férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes – Vallyon Bence, Novák Edvin (Szolnoki Főiskola Tisza Evezős Egylet SI,) Forrai Dávid (EDF-Démász Bajai SVSC), Krepesics Péter (Csepel EK), edzőjük Molnár Dezső – nagyon lendületesen evezve, szép versenyben utasította maga mögé az amerikai, kanadai és holland csapatokat; harmadik helyével továbbjutott a vasárnapi döntőbe.
Férfi könnyűsúlyú egységünk – Matyasowszki Dániel, Pozsár Bence (EDF Szeged Vizisport Egyesület), edzőjük Szierer János – kicsit gyengébben kapta el középfutamában a rajtot, mint szerette volna, ezzel némi hátrányra tett szert, amelyet a táv közepére sikerült ledolgoznia, végül negyedik lett, ezzel a B döntőbe került, ahol a 7-12. helyért száll vízre vasárnap.

Férfi egypárevezősben Széll Domonkos (Csepel EK, edzője Bene László) hatodik lett a középfutamban, ezzel a vasárnapi B döntőbe került, ahol szintén a 7-12. helyért versenyezhet.
Ugyancsak B döntős helyezést ért el Gyimes Krisztina (Győri VSEK, edző Halmainé Mészáros Éva) női egypárevezősben, miután hatodik lett a középfutamban.

Női kétpárevezősben Sáska Beáta (Budapest Evezős Egylet) és Tóth Evelyn (Csepel EK, edzőjük Bene László) elmarad a tavalyi formától, a reményfutamban hatodikok lettek, ők is a vasárnapi B döntőben versenyeznek a 7-10. helyért.

Két egységünk a C döntőkben fejezte be az U23-as világbajnokságon való szereplését, Bálint Sára (EDF Szeged Vizisport Egyesület, edzője Szierer János) könnyűsúlyú egypárevezősben fantasztikus versenyzéssel, tudatos pályafelépítéssel és remek hajrával utasította maga mögé a futam résztvevőit és ért elsőként a célba, ezzel összesítésben a 13. helyet szerezte meg. Férfi kétpárevezősünk, Csankó Péter (Velencei-tavi VSI) és Rókus Zorán (EDF Démász Bajai SVSC, edzőjük Bartos Nándor) hatalmas fölénnyel nyerte a C döntőt, ezzel összesítésben szintén 13. lett.

Az U23-as evezős világbajnokság zárónapján négy egységünk száll vízre:
9:48-kor a női kétpárevezős: Tóth Evelyn és Sáska Beáta
10:06-kor a férfi könnyűsúlyú kétpárevezős: Matyasowszki Dániel és Pozsár Bence
10:30-kor a női egypárevezős: Gyimes Krisztina
12.00-kor a férfi könnyűsúlyú kormányos nélküli négyes: Vallyon Bence, Novák Edvin, Forrai Dávid, Krpesics Péter

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.