Evezős-vb – Galambos bronzérmes

image A könnyűsúlyú egypárevezősök között érdekelt Galambos Péter bronzérmet szerzett a szám pénteki döntőjében a dél-koreai Csungdzsuban zajló evezős-világbajnokságon.

     A nemzetközi szövetség honlapja alapján a 26 éves váci sportoló jó kezdés után szinte végig a harmadik pozícióban haladt, s a hajrában is sikerült megőriznie ezt a helyet. A győzelmet, címét megvédve a dán Henrik Stephansen szerezte meg a világ idei legjobb idejével rendelkező francia Jeremie Azou előtt.
    Galambos három évvel ezelőtt is bronzérmes volt, tavaly pedig ezüstérmet szerzett a vb-n. Ez a szám nem szerepel az olimpiai programban.
    Az egypárevezősök között versenyző Széll Domonkos pénteken a C döntőben szállt vízre, ahol ötödik lett, így összesítésben a 17. helyet szerezte meg.
    A harmadik magyar egység, a kormányos nélküli kettesek között szereplő Simon Béla, Juhász Adrián duó szombaton fejezi be szereplését a vb-n, utolsó pályájukon a B fináléban küzdenek majd, a tét a 7-12. hely.
    
    Eredmény:
    férfi könnyűsúlyú egypár, A döntő, világbajnok:
    ———————————————
Henrik Stephansen (Dánia) 7:11.13 perc
2. Jeremie Azou (Franciaország) 7:12.94
3. Galambos Péter 7:14.38

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.