Exkluzív: Styles megerősítette, hogy vinné a Fradi is – „El tudom képzelni, hogy Magyarországon játszom majd”

Különleges mérkőzésen van túl a magyar válogatottban Styles Callum, aki szülőhazája, Anglia ellen képviselhette – immáron harmadszor – Magyarországot a válogatottban, és csereként volt részese a szigetországiak 1-0-s, bravúros legyőzésének a Nemzetek Ligájában.

A mérkőzést követően a csakfoci.hu arról is kérdezte a védelemben és a középpályán is bevethető sokoldalú játékost, hogy valóban felmerült-e a szerződtetése a magyar bajnok Ferencvárosnál, ugyanis erre vonatkozó hírek jelentek meg az elmúlt napokban a briteknél. Az angol másodosztálytól búcsúzó Barnsley 22 éves futballistája megerősítette honlapunknak, hogy nem zárható ki, hogy zöld-fehérben folytatja pályafutását, de lehetnek még lehetőségei Angliában is.

A Ferencváros sportigazgatójával kapcsolatban vagyunk, rendszeresen beszélünk. A Fradi egy nagyszerű klub, amely a BL-ben és az EL-ben is játszott, ez is egy lehetőség lehet, akárcsak az angol első vagy másodosztály. El tudom képzelni, hogy Magyarországon játszom majd, de beszélnem kell az ügynökömmel, meglátjuk milyen ajánlataim lesznek

– nyilatkozta Styles a szombati Nemzetek Ligája-csoportmeccset követően a csakfoci.hu-nak.

BUDAI LÁSZLÓ

Válogatott: “Az angolok azt gondolták, hogy itt mindenképpen nyerni fognak” – Szalai, Schäfer és Szoboszlai értékelése

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.