,,Ez a torna különleges"

,,Ez a torna különleges

Reakciók a Guangzhou elleni győzelmet követően.

Pep Guardiola a csapat magabiztosságát méltatta, míg Philipp Lahm egyértelműen kijelentette, a Bayern célja a klubvilágbajnokság megnyerése. Lippi szerint csapata a világ legerősebb együttese ellen játszott.

Pep Guardiola: „Gratulálok a csapatomnak, megszolgálta a döntőbe jutást. Nagyon komoly mérkőzést játszottunk egy olyan csapat ellen, amely gyors szélsőkkel rendelkezik. Sokat birtokoltuk a labdát, kontrolláltuk a játékot, rengeteg helyzetet alakítottunk ki. Mégsem volt egyszerű. Nagyon elégedett vagyok a játékosaimmal, és remélem, szombaton elhódítjuk a trófeát is. Köszönöm a marokkói szurkolóknak, hogy támogatnak minket.”

Philipp Lahm: „Sokat akartuk birtokolni a labdát, mert az ellenfelünk kontrái erősek. A vezetésünkre kicsit sokat kellett várni, de összességében jól koncentráltunk és magabiztosak voltunk. Ez a torna különleges, mi pedig mindenképpen be akartunk jutni a döntőbe. Most már meg is akarjuk nyerni azt. Ez a feladatunk, és akkor nyugodtan mehetünk a téli pihenőre.”

Franck Ribéry: „Jól játszottunk, és végig komolyan vettük a mérkőzést. Profik vagyunk, akik szeretnék megnyerni ezt a trófeát is. Ez fontos, ezért voltunk most is jók.”

Marcello Lippi (a Guangzhou vezetőedzője): „Az ember most láthatta, mekkora különbség van a világ legerősebb csapata és a többiek között. A Bayern München mindig fölénnyel játszik, mi pedig nem tudtuk ennek ellenállni. Összességében egyértelműen rosszabbak voltunk, de nem tudom hibáztatni a csapatomat, tisztességesen helytálltak. Hihetetlen, hogy a klubvilágbajnokság elődöntőjébe csak másfél év munkája árán lehet játszani.”

A cikk olvasása az fcbayernmunchen.hu weboldalon.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.