Másfél éve, mióta a rallyval foglalkozok, tudósítok róla, nagy álmom volt, hogy egyszer én is versenyautóba ülhessek. Nem a kormány vonzott, hanem inkább az itinerfüzet. Diktálni a tempót, miközben őrült sebességgel kanyarogsz az útszakaszokon… Érezni azt a feelinget, amit a tűzálló ruha és a bukósisak viselése nyújt… A novemberi, Szennában megrendezett rallysprint futamon mindebben részesülhettem.
A verseny előtt két héttel kaptam egy telefont az egyik somogyi navigátortól, Istovics Gergőtől. A futamról beszélgettünk, majd megjegyezte: menjek ki mindenképp, mert pilótájával, Kovács 
Antallal lenne egy meglepetésük számomra. Ez pedig nem volt más, mint lehetőség arra, hogy kipróbálhassam magam a navigátor szerepében, Anti mellett, egy Hondában. Mondanom sem kell, kapva kaptam az alkalmon. Rögtön hívtam Maricsek Miklóst, a Rally Café magazin lapigazgatóját, aki volt olyan kedves, és kölcsönadta a ruháját, ellátott egy-két jó tanáccsal.
Vasárnap reggel az egészséges izgalommal a gyomromban indultam ki Szennára. Ruha a táskában, sisakot és maszkot a helyszínen adtak a fiúk. Mindenki nagyon segítőkész volt, figyeltek mindenre, beállították rám az övet és a sisakot, válaszoltak az „amatőr” kérdéseimre. Beöltözve vártam az indulást, olyannak érezhettem magam, mint a nagyok, mint az igazi „sztárok”. Eredetileg úgy volt, hogy az utolsó, 4. gyorsaságin foglalok helyet az anyósülésen, amikor Anti már ismeri a pályát, és nincs teljes egészében rám és az itinerre utalva. A terv annyiban változott, hogy már a második szakaszon én ültem be a jobb oldalra. Kezembe nyomták az itinerfüzetet, gyors instrukciókat kaptam a jelzésekre, aztán már álltunk is a rajtvonalhoz. Öveket becsatolni, maszkot és sisakot fel! Mikrofonpróba: egy, kettő, három… kamera bekapcsolva, mehet a menet!
Amikor a rallyversenyzőkkel készítette
m az interjút, állandó kérdésnek számított, hogy ők mit kedvelnek ebben a sportban, mi az, ami ennyire magával ragadja őket. A válasz mindig csak ennyi volt: Ezt nem lehet elmondani, ezt ki kell próbálni! A verseny után most is nehezen találom a szavakat… Míg arra vártunk, hogy sorra kerüljünk, a pillangók már szárnyaltak a gyomromban, a lábam megremegett. Persze nem a félelemtől – tényleg nem! Az adrenalin egyre magasabb szintre szökött fel folyamatosan, attól fogva, hogy a pilótám ráadta a gyújtást a kocsira, s kiálltunk a szervizparkból, felsorakoztunk a rajtvonalhoz. „Mosolyogj!” – hangzott a fotósok kérése, s a képek is bizonyíthatják: életem egyik nagy álma vált valóra, az öröm az arcomra volt írva.
A külső világ teljesen megszűnt, mikor elrajtoltunk. Sok időm nem volt aggódni, félni, élveztem a sebességet. A nézők tapsoltak, integettek; egyszer majdnem felborítottuk az egyik lassítónál a gumikat, ami csak még izgalmasabbá tette az egész autózást. Őszintén szólva, egy picit tartottam attól, hogy a szervezetem nem fogja bírni ezt a nagy tempót, de szerencsére semmi fennakadás nem történt. Őrült sebesség, éles kanyarok, egekig szökő adrenalin, kisebb örömkiáltások – így telt el az az öt perc hat másodpercem, amíg leértünk a gyorsaságin.
Nagyon jó időt futottunk, licenszesek között a harmadik helyen álltunk a gyorsasági végén. Több-kevesebb sikerrel sikerült a feladatomat is teljesíteni; két alkalommal maradtam csak le egy kicsit, de hamar sikerült korrigálnom. Azt mondják a nagyok, hogy elsőre ez nagyon jó teljesítmény. Visszafelé indultunk az etapon, s azt éreztem, hogy még, még, még szeretnék ilyen élményeket… Eszméletlen jóóóóóó volt! Ha rajtam múlik, biztos nem szálltam volna ki az autóból. Eddig is gondolkodtam rajta, milyen nagy dolog lenne, ha gyarapíthatnám a női navigátorok sorát. Most belekóstoltam a benzingőzös világba, s azt hiszem, meg is kaptam a fertőzést. Ez a „baj” a rallyval: rákapsz az ízére, és nem tudod abbahagyni. Most úgy gondolom, hogy ha lesz rá alkalmam, lehetőségem, anyagi keretem, mindent meg fogok tenni azért, hogy diktálhassam az itinert a futamokon.
Ez úton is szeretnék köszönetet mondani Kovács Antinak, Istovics Gergőnek, Maricsek Mikinek, Kacsándi Norbinak és a szervizcsapatnak, hogy segítettek az álmom megvalósításában! Egy olyan élménnyel gazdagodtam Szennában, ami végigkíséri majd az életemet, a sportújságírói tevékenységemet. S mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy aki megteheti, alkalma van rá, ne hagyja ki a lehetőséget, és próbálja ki a pilóta vagy a mitfahrer szerepét!
Képek: Kacsándi Norbert
