Ezüstérmes a férfi kardcsapat

MH/ MTI
2025. július 28. hétfő. 18:06
Frissítve: 2025. július 28. 19:00

A címvédő magyar együttes vasárnap fölényesen verte az Egyesült Arab Emírségek válogatottját, majd a nyolcaddöntőtől zajló hétfői folytatásnál magabiztosan győzte le a georgiaiakat és a kínaiakat, az elődöntőben pedig szorosabb mérkőzésen, de ugyancsak meggyőzően a románokat. A fináléban az olaszokkal került szembe, akiket a júniusi, genovai Európa-bajnokság döntőjében tíz találat különbséggel múlt felül. Ugyancsak a magyarok sikerével zárult tavaly az egymás ellen megvívott olimpiai negyeddöntő.

A mostani döntő eleje is jól alakult, Szilágyi Áron és Rabb Krisztián asszója után 10-4 volt az állás. Gémesi Csanád azonban megszenvedett az agresszíven támadó Michele Gallóval, aki 11-4-re nyerte a párharcot. Szilágyi 6-2-re verte Matteo Nerit, azonban a Gémesi helyére beállt Iliász Nikolász is kikapott – 8-2-re – Luca Curatolitól, innentől pedig már végig az olasz vezettek. Rabb szűk vereséget szenvedett, akárcsak a visszacserélt Gémesi, majd Szilágyi sem tudott mit kezdeni a mindhárom asszóját megnyerő Gallóval. Végül Rabb faragott a hátrányból Curatolival szemben, de az olaszok így is nyolc tus különbséggel nyertek.

A legutóbbi világbajnokságon, 2023-ban, Milánóban a Szilágyi, Szatmári András, Gémesi, Decsi Tamás négyes győzött, az olimpián a Szilágyi, Szatmári, Gémesi, Rabb összeállítású együttes lett második, az idei Eb-n pedig a Szilágyi, Szatmári, Rabb, Iliász alkotta válogatott nyert aranyérmet.

A mostani csapat a negyedik magyar dobogós helyezést harcolta ki a tbiliszi vb-n: korábban ezüstöt nyert a párbajtőröző Siklósi Gergely, illetve bronzot a tőröző Szemes Gergő, valamint a Szemes, Dósa Dániel, Mihályi Andor, Tóth Gergely férfi tőrválogatott.

Eredmények:

férfi kard, csapatverseny (32 együttes):

vasárnap:
a 32 között:
Magyarország-Egyesült Arab Emírségek 45-18

hétfőn:
a 16 között:
Magyarország-Georgia 45-36

negyeddöntő:
Magyarország-Kína 45-34
Románia-Franciaország 45-39
Japán-Koreai Köztársaság 45-40
Olaszország-Lengyelország 45-28

elődöntő:
Magyarország-Románia 45-40
Olaszország-Japán 45-36

a 3. helyért:
Románia-Japán 45-41

döntő:
Olaszország-Magyarország 45-37

Végeredmény:

férfi kardcsapat, világbajnok:
Olaszország (Luca Curatoli, Michele Gallo, Matteo Neri, Pietro Torre)
2. Magyarország (Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Rabb Krisztián, Iliász Nikolász)
3. Románia (Vlad Covaliu, George Dragomir, Radu Nitu, Razvan Ursachi)

Írta a Magyar Hírlap

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.