Ezüstérmet nyert a magyar női párbajtőrcsapat a junior vívók tbiliszi Európa-bajnokságán.

A Horváth Lotti, Gachályi Gréta, Nagy Blanka, Kozma Laura összeállítású együttes a nyolcaddöntőben 45-44-re nyert a németek ellen, azt követően az olaszokat 45-37-re, a spanyolokat pedig 45-38-ra győzte le, végül a döntőben 45-37-re maradt alul az ukránokkal szemben.
A férfi tőrcsapat bronzéremért küzdhetett az utolsó összecsapásán, de 45-43-ra kikapott a britektől, akiknél ott volt az egyéni verseny első két helyezettje.
László István vezetőedző
„Reggel bíztam az aranyéremben is, mert nagyon jó csapatunk van, nagyszerűen tudnak vívni a lányok, és remek közösséget alkotnak. Aztán a németek ellen, 44:44-nél már aláírtam volna ezt az ezüstöt… Furcsa meccs volt, de átlendültek a lányok a holtponton, és utána nagyon szépen teljesítettek. Az ukránok sem verhetetlenek, de tény, hogy akadt olyan felnőtt világkupaverseny az idén, amelyen ugyanebben az összeállításban vívtak. Úgyhogy mindent összevetve azért elégedetten utazhatunk haza.”
Csütörtökön győzött a Papp Jázmin, Kollár Anna, Zhou Xinyao és Polonyi Petra alkotta női tőregyüttes.
A korosztály egyéni küzdelmeiben két bronzot szereztek a magyarok a kardozó Domonkos Emese és Vajda Oszkár jóvoltából.
A georgiai fővárosban a juniorok előtt a kadet korosztály versenyeit rendezték meg. Női kardban Komjáthy Boglárka aranyérmet nyert, férfi kardban Godó Vilmos, férfi párbajtőrben pedig Dékány Patrik harmadik lett. A csapatversenyekben az U17-es magyar együttesek nem végeztek dobogós helyen.
Forrás: MTI / Hunfencing.hu
Írta a JochaPress





