Ezüstérmes az összetettben

image

Ha a sorozat rajtja előtt elé tesznek egy papírt, hogy másodikként végez a wakeboard Magyar Kupa női sorozatában, Körmendi Petra zokszó nélkül aláírta volna. Úgyhogy a Felix Promotion által képviselt sportoló most elégedett lehet, hiszen a hétvégén befejeződött a sorozat, s ő (junior korúként a felnőttek között) másodikként végzett Horváth Kinga mögött.

Ám mégsem felhőtlenül boldog, mert a sorozat múlt hét végi, záró futamán a kecskeméti magyar bajnokságon nem tudott rajthoz állni. Történt ugyanis, hogy a verseny hetében edzés közben zúzódásokat szenvedett a bal kezén és az orvos inkább pihenést javasolt.

„Feltett szándékom volt, hogy indulok az országos bajnokságon, de pénteken csúsztam egyet és éreztem, ez nem tett jót a bal kezemnek. Az orvos is melegen ajánlotta, hogy ne induljak, úgyhogy fájó szívvel bár, de a partról néztem a többiek versengését. Persze, néha elkapott az érzés, hogy az én körömben most ez vagy az történne, de az összetett második hely így is, úgy is megvolt, jobb, hogy nem kockáztattam. Szeptember elején ugyanis következik az Európa-bajnokság, amelyre jó lenne tökéletesen felépülni és száz százalékosan felkészülni” – mondta a „PeBi” becenévre hallgató versenyző.

Az orvosok azt javasolták, minimum egy hétig még pihentesse a kezét, de jövő héten Körmendi már újra edzésbe áll, mert augusztus 20-án Ausztriában lesz egy verseny, amelyen már szeretne ott lenni.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.