Munkatársunk helyszíni jelentése:
Egyetlen tuson néha elég sok múlhat a vívásban… A Gachályi Gréta, Horváth Lotti, Kozma Laura, Nagy Blanka összeállítású női párbajtőrcsapatnak a Tbilisziben zajló junior Európa-bajnokság zárónapján például az, hogy egy fényes éremmel, vagy, hogy a számukra kudarccal felérő, 9-16. hely valamelyikével zárják a versenyt. Szerencsére – pontosabban azért ez messze nem csak szerencséről szól… -, az előbbi történt. A reggeli nyolcaddöntőt Németország ellen kezdték a mieink. Tudtuk, hogy nem lebecsülendő az ellenfél, de azért erre nem számítottunk. Azt nem mondhatjuk, hogy derült égből jött a villámcsapás, elvégre a déli fekvésű Tbilisziben egész nap dézsából ömlött az eső, majd délutánra hó kezdett el szakadni. De tény: hat tussal vezetett a rivális hét asszó után. Ekkor jött Nagy Blanka nagyszerű, 11:4-es fordítása, majd 44:44 után következett Gachályi Gréti diadalmas ordítása, mivel sikerült beadnia a győzelmet jelentő tust.

Délelőtti örömök, egy hatalmas csata után. Fotók: Bizzi Team
Ettől kezdve a kőkeménynek ígérkező, olaszok elleni negyeddöntő már laza játszadozásnak tűnt. Helyesebben szólva: remekeltek a lányok, és 45:37-tel küldték az alsó ágra az itáliaiakat. Az elődöntőben nem voltunk elkeseredve annak okán, hogy Spanyolországgal került szembe a válogatott. El is húzott a magyar csapat, ám a szívós ibériaiak a hajrára egyenlítettek, sőt, volt olyan pillanat, amikor vezettek is. A végén Gréti ismét nagyszerűt nyújtott, ám a 43:38-as végeredmény nem tükrözi az izgalmakat… A döntőben a favoritnak számító ukránok következtek. Mert hát mi is erősek vagyunk, de északkeleti szomszédunk három fiatalja egytől egyig felnőtt válogatott… Sokáig jól tartottuk magunkat, de az utolsó kört bedarálták az ukránok, akik 45:37-re nyertek. Gratulálunk a hölgyeknek és a mestereknek, elvégre ez az ezüstérem nagyon szép eredmény, és ennek megfelelően értékelt László István vezetőedző is.

„Reggel bíztam az aranyéremben is, mert nagyon jó csapatunk van, nagyszerűen tudnak vívni a lányok, és remek közösséget alkotnak. Aztán a németek ellen, 44:44-nél már aláírtam volna ezt az ezüstöt… Furcsa meccs volt, de átlendültek a lányok a holtponton, és utána nagyon szépen teljesítettek. Az ukránok sem verhetetlenek, de tény, hogy akadt olyan felnőtt világkupaverseny az idén, amelyen ugyanebben az összeállításban vívtak. Úgyhogy mindent összevetve azért elégedetten utazhatunk haza” – nyilatkozta László Leslie István, aki akkor még nem sejthette, hogy a hatalmas havazás erősen kérdőjelessé teszi azt a bizonyos hazautazást…

Férfi tőrcsapatunk az oroszok elleni negyeddöntőben okkal örülhetett.
Férfi tőrözőink is közel, nagyon közel jártak az éremhez, de végül nem sikerült dobogóra állniuk. A bronzmeccsen viszonylag hamar elhúzott Nagy-Britannia, ám Mazza Lorenzo válogatott edző négyese (Bodor Áron, Gergely Zoltán. Grósz Roland, Zsögön Andor) lassan, de biztosan elkezdte a zárkózást. Olyannyira, hogy a végére egy tusra közelítettük meg az egyéni verseny arany- és ezüstérmesével felálló brit válogatottat, de a befejezés nem sikerült, 43:45 lett a vége. Persze, a 3. helyért lévő mérkőzésig el is kellett jutni valahogy… A nyolcaddöntőben Hollandia nem jelentett akadályt (45:32) – korábban ebben a fegyvernemben ez sem számított természetesnek… -, a negyeddöntőben viszont Oroszország következett. Ezen a meccsen vívtak talán a legjobban a mieink. Bodor Áron remekelt, de Andor és Roland is fegyelmezett teljesítménnyel tette hozzá a magáét, és a szorosnak induló rangadó a végére „kisimult”, 45:37-es győzelemmel ért véget. Az elődöntőt azt gyorsan felejtsük el – 26:45 Olaszország ellen – a folytatásról meg már írtunk. A negyedik hely mellett tán az is bíztató a jövőre nézve, hogy a versenynap végén egyáltalán nem az elégedettség látszott a fiúkon. Tegyük hozzá: a négy tőrözőből három jövőre is ott lehet az Európa-bajnokságon, idén meg még jön egy vb…

Férfi kardcsapatunk (Berkeszi Dániel, Papp Zsadány, Szalai Zalán, Vajda Oszkár) úgy járt, mint a női – kissé balszerencsésen. Legalábbis abból a szempontból, hogy a visszatérő orosz válogatottal – amely alaposan megerősítette a junior mezőnyt, a kadethoz képest, ahol az európai szövetség döntése értelmében nem indulhattak – került szembe az egyeneságon. A különbség annyi volt, hogy a görögök magabiztos és kötelező legyőzése után (45:22), a hölgyeknél egy körrel korábban kerültünk össze az örök kardriválissal – azaz a negyeddöntőben. Igazából az esélyünk is kisebb volt a későbbi aranyérmessel szemben, mint egy nappal korábban, az ellenfél legjobbja, a felnőtt válogatott Graugyin szinte egyedül lehozta a meccset (34:45). A folytatás sem lett hibátlan, az 5-8. helyért Németországtól 45:39-re kikaptunk, majd a Spanyoloszág elleni 45:30 jelentette a hetedik helyet.


A georgiai korosztályos Európa-bajnokság ezzel magyar szempontból 2 arany-, 1 ezüst- és 4 bronzéremmel zárult. Tagadhatatlan, az elmúlt években akadtak ennél jobb szereplések. Ám az is bizonyos, hogy összességében ezért a teljesítményért is jár a gratuláció valamennyi érintett vívónak és edzőnek egyaránt. Folytatás alig egy hét múlva, a Rio de Janeiró-i világbajnokságon, hajrá, magyar fiatalok!

Eredmények. Kadet és junior Európa-bajnokság, Tbiliszi.
Juniorok. Női párbajtőrcsapat, 23 induló.
Nyolcaddöntő: Magyarország-Németország 45:44 (Nagy +3, Gachályi 0, Kozma -1, Horváth -1).
Negyeddöntő: Magyarország-Olaszország 45:37 (Nagy +9, Gachályi +1, Kozma -2).
Elődöntő: Magyarország-Spanyolország 43:38 (Gachályi +5, Nagy +5, Kozma -2, Horváth -3).
Döntő: Magyarország-Ukrajna 37:45 (Nagy -1, Kozma -2, Gachályi -5).
Végeredmény: 1. Ukrajna, 2. Magyarország (Gachályi Gréta, Horváth Lotti, Kozma Laura, Nagy Blanka, válogatott edző: László István, edzők: László István, Peterdi András, Kovács Attila, Kovács László, Serra Bendegúz), 3. Észtország.
Férfi tőrcsapat, 20 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Hollandia 45:32 (Zsögön +8, Bodor +3, Gergely +2, Grósz 0).
Negyeddöntő: Magyarország-Oroszország 45:37 (Bodor +8, Zsögön +1, Grósz -1).
Elődöntő: Magyarország-Olaszország 26:45 (Zsögön -4, Grósz -7, Bodor -8).
A 3. helyért: Magyarország-Nagy-Britannia 43:45 (Grósz 0, Zsögön 0, Bodor -2).
Végeredmény: 1. Olaszország, 2. Franciaország, 3. Nagy-Britannia, 4. Magyarország (Bodor Áron, Gergely Zoltán. Grósz Roland, Zsögön Andor).
Férfi kardcsapat, 18 induló. Nyolcaddöntő: Magyarország-Görögország 45:22 (Papp +9, Vajda +8, Szalai +6).
Negyeddöntő: Magyarország-Oroszország 34:45 (Vajda +1, Szalai 0, Papp -12).
Az 5-8. helyért: Magyarország-Németország 39:45 (Szalai +2, Berkeszi 0, Vajda -8).
A 7. helyért: Magyarország-Spanyolország 45:30 (Berkeszi +6, Vajda +5, Szalai +4).
Végeredmény: 1. Oroszország, 2. Olaszország, 3. Franciaország, …7. Magyarország (Berkeszi Dániel, Papp Zsadány, Szalai Zalán, Vajda Oszkár).
Írta a Magyar Vívó Szövetség






