F1: két év felfüggesztett eltiltást kapott a Renault csapat

forma1_ing.jpg

    A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hétfőn két év felfüggesztett eltiltással büntette a Renault Forma-1-es istállót, a volt csapatfőnök, Flavio Briatore többé nem vállalhat semmiféle szerepet az F1-ben, míg Pat Symonds korábbi főmérnök ötéves eltiltást kapott a FIA-rendezvényekről.

    Az ügy előzménye, hogy a Renault a tavalyi Szingapúri Nagydíjon arra utasította brazil pilótáját, Nelson Piquet Jr.-t, ütközzön a falnak autójával, elősegítve ezzel csapattársa, a spanyol Fernando Alonso futamgyőzelmét.

    A hétfői, párizsi tárgyaláson a Renault képviselői és ügyvédei mellett Alonso, valamint a múlt hónapban menesztett Piquet is megjelent. A kétszeres világbajnok spanyol pilóta – aki a múlt héten azt mondta, semmit sem tud az esetről – tisztázta magát a meghallgatáson.

   A francia istálló múlt szerdán gyakorlatilag elismerte a vádakat, s közleményében jelezte, hogy nem fogja vitatni azokat, Briatore és Symonds pedig azonnal távozott posztjáról.

    "A Renault istálló ezzel nem csak a sportág jó hírét tette kockára, de veszélybe sodorta a nézők, a pályabírók, más versenyzők és Nelson Piquet Jr. testi épségét is" – indokolta döntését a FIA.

    Bernard Rey, a Renault-csapat elnöke bocsánatot kért a motorsport világtanácsa előtt. Jelezte: vállalják a felelősséget, és remélik, hogy az istálló a jövőben szebb napokat is megélhet majd.

    A Renault eltiltását azért függesztette fel a 2011-es szezon végéig a FIA, mert értékelte, hogy az érintett vezetők még az ítélethirdetés előtt távoztak posztjukról, továbbá a Renault elismerte bűnösségét, vállalva a felelősséget a botrányért.

        A szövetség augusztus végén kezdeményezett vizsgálatot a szingapúri futam miatt, ahol Piquet Jr. a 13 körben nagy sebességgel a falnak rohant, bejött a biztonsági autó, így az első tankolását korábban megejtő Alonso akkora előnyre tett szert az ellenfelekkel szemben – akiknek még a baleset után kellett üzemanyagvételre kiállniuk -, hogy a futamot is simán nyerte.

    Sajtóértesülések szerint a FIA az ifjabb Piquet háromszoros Forma-1-es világbajnok édesapjától értesült a történtekről, néhány nappal később a fiú vallomást tett, akit – hivatalosan a sikertelen idénybeli szereplés miatt – augusztus elején menesztett a Renault.