F1: Újra szárnyalhat a Red Bull Racing

Sanghajban az időjárás az idén is megnehezítheti a pilóták dolgát: könnyen megeshet, hogy a hétvégi Forma-1-es Kínai Nagydíjon zuhogó esőben, rendkívül nehéz körülmények között kell megküzdeniük a versenyzőknek egymással és az elemekkel.

    Esélyes több is akad, hiszen az idei mindhárom futamon más versenyző diadalmaskodott. A nyitó viadalon a spanyol Ferando Alonso (Ferrari) vitte el a pálmát, a másodikon a címvédő brit Jenson Button (McLaren) győzött, a legutóbb, két hete Malajziában rendezett versenyen a német Sebastian Vettelt (Red Bull Racing) intették le elsőként. Szepangban ráadásul – az ausztrál Mark Webber révén – tarolt az osztrák székhelyű istálló, a többiek szinte bele sem tudtak szólni küzdelmükbe.

    A két Ferrari közül a brazil Felipe Massa csak a hetedik lett, de ez is elég volt ahhoz, hogy a pontverseny élére kerüljön, mert csapattársa, Alonso addig erőltette az előzést Buttonnal szemben, míg a Ferrari már addig is gyengélkedő váltója megadta magát és ezzel a spanyol óriási füstfelhőt eregetve, búcsúzni kényszerült.

    Továbbra is csak epizódszerepre kényszerül a 41 esztendős Michael Schumacher. A hétszeres világbajnok – s három év szünet után visszatért – német pilóta legutóbb ugyan a hatodikról felkapaszkodott a tizedik helyre, de ezt követően műszaki hiba miatt kénytelen volt feladni a versenyt. Eddig mindössze 9 pontot gyűjtött.

    Tavaly a sanghaji esős futamot Vettel nyerte és Webber lett a második. Az idén ugyancsak égi áldásra számítanak Sanghajban.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.