Fábián Sára Ráhel ötödik helyen végzett a női sportpisztolyosok versenyében csütörtökön a granadai sportlövő világkupaversenyen.

A párizsi olimpián a 30+30 lövéses 25 méteres számban 14. magyar sportoló az alapversenyben egészen kiválóan szerepelt, a szerdai, úgynevezett pontlövészetben 293 körrel a második volt, majd csütörtökön a rapid részben ehhez 294 kört tett hozzá és 587 körrel a negyedik helyen jutott döntőbe.
A nyolcas fináléban ötlövéses sorozatokat lőttek a pisztolyosok és nem körre, hanem pontra, pontot pedig minden 10,2 körös vagy annál jobb találat ért. A negyedik sorozat után kiesett az utolsó, majd minden kör után a leghátul álló versenyző.
A csepeliek sportolója kiegyensúlyozottan szerepelt ezúttal, egyedül a második szériában hibázott sokat, akkor csak két pontot szerzett, végül pedig a hetedik sorozatot követően, ötödik helyezettként fejezte be a versenyt 24 ponttal. Az aranyérmet a kínai Hsziao Csiazsuj-hszüan nyerte meg 39 ponttal, szétlövésben legyőzve honfitársát, Kung Csie-zsüt.
A szám másik két magyarja közül a sportpisztoly olimpiai bronzérmese, Major Veronika 288 körös pontlövészettel és 294 körös rapiddal 582 kört produkált, amivel 11. helyen végzett, és egy körrel maradt le a fináléról. Sike Renátának ezúttal kevésbé ment, így 567 körrel 55. lett.
(MTI)
Írta a JochaPress



