FC Valencia: menesztették Koemant

ronald_koeman.jpg

Noha a múlt szerdai Király Kupa-siker után még kiállt az FC Valencia labdarúgócsapatának vezetősége Ronald Koeman mellett, pár nappal később mégis szerződésbontásra került sor az edzővel.

A klub bejelentése szerint az elválás közös megegyezéssel történik, a holland trénert – akinek a kontraktusa 2010-ig szólt – átmenetileg az eddig is az első csapat mellett tevékenykedő Santiago Gonzales "Voro", az egyesület korábbi játékosa váltja a kispadon.
   
Koeman november eleje óta irányította a valenciai együttest, de a várt eredmények elmaradtak. A csapat 33 fordulót követően a 16. helyen áll a bajnokságban, s csupán két ponttal gyűjtött többet, mint a már kiesőnek számító Recreativo Huelva. A kupasiker – a Getafe 3-1-es legyőzése – ugyan javított az összképen, de az Athletic Bilbaótól vasárnap elszenvedett 5-1-es bajnoki vereség mellett már nem mentek el szó nélkül a vezetők.
   
Ugyancsak távozott posztjáról Miguel Angel Ruiz sportigazgató, akinek a helyét Juan Sanchez, a csapat egy másik korábbi játékosa veszi át.

MTI