Február 6-án avatják fel a Cozma emlékművet

marian_cozma1.jpg

Február 6-án, szombaton délután avatják fel Marian Cozma emlékművét Veszprémben, az új sportaréna előtti parkban – tájékoztatta Remport Csaba, a Veszprém Kézilabda Fan Club elnöke szerdán az MTI-t.

    Mihály Gábor, Munkácsy-díjas szobrászművész alkotásának szakmai zsűrizése nemrég megtörtént, s várhatóan két hét múlva öntik ki bronzból a dobómozdulatot megörökítő mellszobrot.

    Remport Csaba hozzátette, az emlékmű felállításának tereprendezési munkálatai már elkezdődtek – ezt a veszprémi önkormányzat vállalta -, a művész pedig ezekben a napokban egyeztet Minya Gábor békési kőfaragóval a posztamens és a műalkotás összeillesztésének kérdéseiről.

    A kőfaragó nagylelkű felajánlást tett: ő adományozza ingyen az emlékmű posztamenséhez, azaz alapjához szükséges hat tonnás afrikai gránitkövet, amelynek az értéke eléri a kétmillió forintot.

    A veszprémi szurkolói klub elnöke emlékeztetett arra is, hogy a kezdeményezésükre indított közadakozás révén hatmillió forint gyűlt össze a Cozma-emlékműre. Az elnök szerint az egyéb felajánlásokkal együtt – a városháza és vállalkozók ingyenes munka- és egyéb felajánlásai – a közadakozás összege akár a 10 millió forintot is eléri.

    Remport hangsúlyozta, hogy az emlékmű avatásán jelen lesz Marian Cozma édesapja, Petre Cozma és a meggyilkolt élsportoló két lánytestvére is.

    Marian Cozmát, az MKB Veszprém és a román válogatott 26 éves kézilabdázóját 2009. február 8-án hajnalban ölték meg a veszprémi Patrióta lokál előtt.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.