Fejlődő képes a zalai utánpótlás

image

Szabó Imre a ZTE utánpótlás szakágának vezetője szerint sokat fejlődött a klub utánpótlása. A Zalaegerszeg Akadémiájának vezetője a zte.hu-nak mesélte el hogy sokkal versenyképesebb lett a csapat utánpótlása.
Igaz hogy a zalaiak U19-es csapata a kiesés ellen küzd mégis pozitív jelek utalnak arra hogy az utánpótlás jól fejlődik. Szabó Imre vezetése mellett lehet építeni a játékosokra akik hamarosan az NB I-ben vagy egy esetleges kiesés esetén az NB II-ben is segíthetik a felnőtt csapatot.
„Szeretnénk elérni hogy a zalai gyerekek ne menjenek el mondjuk az Illés vagy a felcsúti akadémiára. Ha mellette sikerül megtartanunk a hagyományosan ZTE-s beiskolázású vidékeket mint Körmend vagy Tapolca de említhetném Marcalit vagy Veszprémet is, nagyon elégedettek lehetnénk.”