Fél évszázada történt: A boksz halhatatlanja

Rocco_Marciano1.jpg50 éve, hogy az 1956-os visszavonulásáig egyetlen nehézsúlyú ökölvívó uralkodóként emlegetett Rocco Francis Marciano, azaz Rocky „a legenda”, barátja, Willie Pet elmondása szerint egy egymillió dolláros meccsajánlatot utasított vissza.

Két évvel később pedig, egy három millió dolláros mérkőzésre mondott nemet, Floyd Patterson ellen nem volt hajlandó kötelek közé lépni. Ezt követően senki sem tudta rávenni a visszatérésre.
Az 1923-ban született sztárcsoda sosem ízlelhette meg a visszavonulás utáni csendet, gondtalan életet, hiszen 1969. augusztus 31-én repülőgép szerencsétlenségben életét vesztette.

Rocco_Marciano4.jpg1952. szeptember 23-án Philadelphiában, 40.000 néző előtt kezdte meg világhódító karrierjét. A tét a világbajnoki öv. Ellenfele, Jersey Joe Walcott már jól befutott, ismert öklöző volt. Walcott már az első menetben egy tökéletes balhoroggal földre küldte Rockyt, aki azonban nem várta meg, hogy a bíró sokáig számoljon rá, ő azonnal harcba szállt, átvészelte a nehéz időszakot, majd a 13. menetben egy könyörtelen balegyenessel kiütötte ellenfelét. Szakemberek szerint ez a balegyenes bárkit ledöntött volna a lábáról.

Rocky 1952-1956 között 49 mérkőzésből 49 győzelmet aratott, 43 meccsét kiütéssel nyerte meg. Rekord, ami örökké megmarad, és egy ember, akinek emléke örökké él.
Idén lenne 84 éves.

XLsport – Orlik Zoltán