
MH/MTI
2025. október 20. hétfő. 20:07
A holland tréner sajnálkozott amiatt, hogy játékosai több kínálkozó gólszerzési lehetőséget kihagytak a vasárnapi, liverpooli rangadón, ennek is volt az eredménye, hogy együttese 2-1-re alulmaradt a Manchester Uniteddel szemben. Az egyenlítő találatot szerző Cody Gakpo háromszor a kapufát találta el, egyszer pedig a szinte üres kapu mellé fejelt, és a korábbi önmagához képest továbbra is gyengén teljesítő Mohamed Szalah is kihagyott egy komoly helyzetet a nagy érdeklődéssel várt mérkőzésen, melyen a hazaiaknál Szoboszlai Dominik és Kerkez Milos végig a pályán volt.
Slot maga is tisztában van a rá váró feladat nehézségével: valahogy meg kell próbálnia felrázni csapatát, amely újabb vereséggel nagyon régen nem látott sorozatot produkálna. A Vörösök 1953 szeptembere óta nem kaptak ki egymás után ötször. A Liverpool szerdán az Eintracht Frankfurt vendége lesz a Bajnokok Ligájában.
„Edzőként mindig vannak kihívások” – szögezte le a tréner, majd a jelenlegi helyzetre rátérve úgy fogalmazott: a mostani gyenge teljesítmény ellenére „a csapaton belül töretlen a bizalom”.
Emlékeztetett rá, hogy ezeken a mérkőzéseken, amelyeken kikaptak, rendre sok helyzetet alakítottak ki a második félidőben.
„Ha ez továbbra is így lesz és néhány területen javulást érünk el, nincs ok kételkedni abban, hogy ismét győzni fogunk. Ugyanakkor amikor hátrányban vagyunk, több kockázatot vállalunk, emiatt vannak nehézségeink a védekezésben” – igyekezett magyarázatot adni az eredménytelenségre.
A címvédő Liverpool az angol bajnokságban öt győzelemmel kezdett, azután viszont vereséget szenvedett a Crystal Palace-tól, a Chelsea-től és a Manchester Unitedtől, közben pedig – vendégként – kikapott a Galatasaraytól a Bajnokok Ligájában. Így a Premier League-ben a harmadik helyre csúszott vissza, a BL-ben pedig a 17. pozíciót foglalja el.
Írta a Magyar Hírlap