Félidőnyi Falco-fergeteg

Falco KC-Szombathely—Marso-Vagép Nyíregyháza KK A nagyszünetig kapott 66 pont után a tisztes vereségre sem maradt esélye az NYKK-nak. Nem sokáig tamáskodtak a szerdai élvonalbeli férfibajnoki edzői, és mindkét Tamás úgy döntött, hogy változtat az eddigi kezdőcsapatán. Hazai oldalon, Bencze az erőltetett menettel indokolta a váltást, így kapott némi pihenőt Kálmán László és Szabó Zsolt. Druszája, Ferenczi először nevezte a kezdősorba László Róbertet, aki öt gyors ponttal hálálta meg a bizalmat. Öt percig tapadt ellenfelére az NYKK, aztán nagyon meglépett a szombathelyi csapat. Ivan Miskovics ismét egyedül maradt a pontgyártás terén, megint nem voltak kinti dobásai a vendégcsapatnak és az első negyedben kilenc eladott labda is belerondított a statisztikába. A második etapban csak átmenetileg sikerült megállítani a hazaiakat, Braniszlav Jancsikin triplája után már húsz pont volt közte (41—21), és még 13 perc sem telt el a mérkőzésből… Szabó Zsolt saját maga harmadik triplája azt jelentette, hogy hat szombathelyi távoli kísérletből már öt ért célba, míg ugyanekkor nyíregyházi oldalon 2/0 volt ez a mutató. Ezek után nem volt csoda, hogy tovább növekedett a Falco-fór. Sitku Ernő gondoskodott arról, hogy mégse érjen véget az első félidő sikeres NYKK-trojka nélkül. A védekezés? A nagyszünetig kapott 66 pont ugye mindent elárul? A vendégek tanácstalan támadójátékát és a felek között tátongó szakadékot látva egyre többször jutott eszünkbe a pécsi mészárszék, vagyis kinézett a csapatnak egy újabb jókora pofon. A hosszú gólcsend után egy 8—0-s szakaszt produkált a látogató, közben Bencze Tamás időt kért, nem mintha 75—38-nál veszélyben forgott volna a hazai siker… A negyedvégi újabb 0—8-nak köszönhetően a harmadik etapot megnyerték a nyíregyháziak, akik a harminc pontos különbséget is megközelítették. Ezen a meccsen már ez is sikernek számított. Mint ahogy az is, hogy 99-ről három percen át nem jutott százra a Falco, mialatt sikerült némileg felzárkózni. A kicsinek is kell tudni örülni… Jegyzőkönyv Falco KC-Szombathely—Marso-Vagép Nyíregyháza KK 105—67 (28—15, 38—17, 15—17, 24—18) Szombathely, 1500 néző, v.: Ádám J., Király L., Vida B. Falco KC: Szanati 4, Will 12/9, Timberlake 23, Harazin 8, Pantelics 11. Csere: Szabó Zs. 16/12, Jancsikin 15/6, Simon L. 6, Kálmán 8, Jarosevits 2, Nárai, Simon B. Edző: Bencze Tamás. NYKK: Fekete 10, László R. 7, Mohácsi 9, Djogo, Miskovics 22. Csere: Sitku 9/3, Polyák, Papp I. 6, Nagy K. 4, Siska, Pavlovics V., Jakab P. Edző: Ferenczi Tamás. Az eredmény alakulása, 5. perc: 13—12, 8.: 21—15, 11.: 31—15, 12.: 31—19, 13.: 41—21, 15.: 47—24, 18.: 57—31, 23.: 75—32, 25.: 75—40, 28.: 81—41, 32.: 83—51, 35.: 95—54, 37.: 99—64. Mesterszemmel Bencze Tamás: — Sziporkázó támadójátékunkkal hamar sikerült eldöntenünk a mérkőzést, de a második félidő miatt van hiányérzetem. Ferenczi Tamás: — Az első félidőben tizenhét labdát is eladtunk, ezáltal többször is könnyű kosárszerzései lehetőséghez juttattuk a Falcót, amely ezt könyörtelenül kihasználta, és eldöntötte a mérkőzést. A második félidőben már csak a tisztes helytállás lehetett a célunk. – Bodnár Tibor – Bodnár Tibor

A cikk folytatódik..! kattintson ide!