Felkészülés: 3 perc alatt kialakult a végeredmény a Honvéd utolsó edzőmeccsén

A mérkőzésen főként az elsőosztályú kispestiek domináltak, de a második félidő elején egy Dragónerrel szembeni szabálytalanságból kiharcolt büntetőből a vendégek szereztek vezetést Szarka révén, ráadásul a játékvezető piros lappal jutalmazta Nir Bardea belépőjét.

Az egyenlítésre nem kellett sokat várni, néhány perccel később egy Kerezsi beadást követően Kovács Nikolasz lőtt a kapuba, kialakítva ezzel az 1-1-s végeredményt.

Felkészülési mérkőzés, Honvéd-MFA Utánpótlásközpont – zárt kapuk mögött

Honvéd-Ajka 1-1 (Kovács N. 63., ill. Szarka (60. – 11-esből) – kiállítva: Bardea  58. (Honvéd)

Honvéd: Szappanos – Kovács N., Bardea, Baráth, Tamás K. – Nono (Irimiás – a félidőben), Petrusenko (Nagy G. 71.), Feledy (Benczenleitner 71.) – Machach (Németh B. 82.), Kerezsi (Lukic 71.), Nagy D. (Banó-Szabó 64.)

Ajka: Horváth D. – Szűcs K. (Sejben – a félidőben), Heffler T., Görgényi, Présinger, Tajthy (Dragóner – a félidőben), Tóth G., Murka, Berzsenyi (Szarka – a félidőben), Kenderes, Gaál

Hivatalos: A Fradi után a Mezőkövesd is Csehországból erősít