Férfi kézilabda BL: nyolc góllal győzött a Szeged

MH/MTI
2023. november 16. csütörtök. 22:55

A hazaiak keretéből Bánhidi Bence, Gleb Kalaras és Szymon Dzialakiewicz hiányzott. A vendégeknél ott volt a NEKA-nevelésű, majd Tatabányán és Veszprémben is szerepelt szerb válogatott Uros Borzas, valamint honfitársa, Bogdan Radivojevic, aki négy szezont töltött Szegeden és idén nyáron távozott.

Meglepően gyengén kezdett a házigazda, a statikus játék sok hibát eredményezett, ezt az Eurofarm rendre kihasználta és a 11. percben már 9–4-re vezetett. Kárpáti Krisztián vezetőedző időt kért, ennek hatására játékosai felpörögtek és a tudásuknak megfelelően kézilabdáztak. A meccs harmadánál már döntetlen volt az állás (13–13), ám a Szeged az első félidőből hátralévő tíz percben sem tudott előnybe kerülni, és a szünetben 19–18-as hátrányban volt. A hazaiak jobban céloztak, viszont a mezőnyben elkövetett hibáik következtében az északmacedónoknak öttel több kapura lövésük volt.

A második felvonást sokkal dinamikusabban kezdték a hazaiak, mint az elsőt, a 36. percben először vezettek a meccsen. Az Emil Kheri Imsgard helyére beállt Mikler Roland bravúrosan védett, Mario Sostaric minden észak-macedón hibát lerohanásgóllal büntetett. Úgy tűnt, csapatuk kilenc perc alatt egy 7–0-s sorozattal eldönti a találkozót (27–21), de az Eurofarm egy 4–1-es szériával visszazárkózott. Kárpáti 11 perccel a vége előtt megint időt kért, ezzel ismét kimozdította együttesét a kisebb hullámvölgyből, és egy újabb 5–0-s sorozattal fölényessé vált a győzelem. A csongrádiak a második felvonásban csupán hét gólt kaptak, az utolsó 13 percen mindössze egyet, és az egész meccsen csak nyolc lövést rontottak.

OTP Bank-Pick Szeged–Eurofarm Peliszter (északmacedón) 34–26 (18–19)
lövések/gólok: 42/34, illetve 51/26
gólok hétméteresből: 5/4, illetve 2/2
kiállítások: 8, illetve 10 perc

A három győzelemmel, egy döntetlennel és három vereséggel álló Szeged jövő szerdán az Eurofarm Peliszter otthonába látogat, a hat sikerrel és egy vereséggel rendelkező Veszprém pedig csütörtökön a szlovén RK Celjét fogadja a BL-ben.

Írta a Magyar Hírlap