Férfi kézilabda BL – Visszavágtak a berlini Rókák a Veszprémnek

image

Nem tudta megismételni másfél héttel ezelőtti remek játékát az MKB Veszprém, és otthon 33-24-re kikapott a Füchse Berlintől a férfi kézilabda Bajnokok Ligája 6. fordulójában.

A vereség révén szorosabb lett a mezőny a spanyol Atlético Madrid mögött, de szinte bizonyos, hogy Mocsai Lajos vezetőedző együttese lemondhat a csoport első helyének megszerzéséről.
Velux férfi BL, B csoport, 6. forduló:
MKB Veszprém-Füchse Berlin (német) 24-33 (10-15)
————————————————
gól: Vujin 7, Ilyés 5, Perez 4, Császár 4, Sulic 3, Korazija 1, illetve Laen 7, Petersson 6, Löffler 6, Christophersen 5, Jaszka 3, Nincevic 2, Romero 2, Richwien 1, Pevnov 1

A két csapat november 16-án már találkozott egymással, akkor parádés játékkal 29-24-re győzött a Veszprém a német fővárosban.
Több elrontott támadás után a vendégek szereztek vezetést, majd Terzic kért cserét kézsérülés miatt (később át is öltözött), így a csapatkapitánnyá előlépett, 40 éves Perez gyorsan a pályára került. És ha már beállt, bevágott két gólt. A két kapus, Alilovic és Stochl remekelt, a 9. percig csupán öt gól esett 3-2 leosztásban, ám ekkor utóbbi hálóőrt le kellett cserélni, mert az örökifjú Perez bombájába „belenézett”. A kubai-magyar hamar felavatta Heinevettert is, ám válaszként gyorsan egyenlő lett, sőt, negyedóra elteltével a Rókák vezettek (5-7), miután öt perc alatt 5-1-es sorozatot produkáltak.
Az irányító Császár agresszívebb lett, és megint sikerült egalizálni, ám Petersson villanásaival őrizte kétgólos vezetését a Berlin. Az izlandi sztár négy perc alatt négyszer volt eredményes. A Veszprém ezek után siettette a támadásokat, de ez megbosszulta magát, mert két eladott labda után minden addiginál nagyobbra nőtt a különbség (10-14). Mocsai Lajos vezetőedző időt kért, azonban ez sem segített, sőt, egy újabb rossz passz újabb Löffler-találatot eredményezett, azaz megszakítás nélkül négy gólt vágott be a Füchse.
A hazaiak úgy mentek el szünetre, hogy a közönség „ébresztőt” kiabált. Volt ok az aggodalomra, hiszen főleg az utolsó negyedóra nem emlékeztetett a másfél hete idegenben mutatott játékra.
Keményített korábbi védekezésén az MKB, és Ilyés vezérletével megkezdődött a felzárkózás. A túloldalon Jaszka gondoskodott arról, hogy ne legyen minden optimális, ám így is a 38. percben 17-15-re jött fel a magyar bajnok. Ekkor azonban Császárt kiállították, és ebből a kétperces szakaszból 2-1-gyel jött ki a Berlin. A túloldalon Laent küldték ki a francia bírók, ám nem élt az alkalommal a hazai gárda, sőt, 16-20-ról kellett volna visszajönni.
Korazija és Császár gólokkal fokozták az izgalmakat, és valósággal izzott az aréna, de nem sokáig, mert a Berlin háromszor volt eredményes három perc alatt úgy, hogy egyet sem kapott, 18-23-nél aztán az 50. percben Mocsai ismét időt kért.
A hajrára szétesett a Veszprém védekezése, így végül komoly vereségbe futott bele.
Ez az eredmény azt jelenti, hogy az első hely megszerzésére minimális esélye maradt a magyar bajnoknak, ugyanakkor a második helyre még befuthat – bár szoros a mezőny -, és a nyolcaddöntő sorsolását akár kedvező helyzetből is várhatja.
A Veszprém legközelebb jövő vasárnap lép pályára az eddig pont nélküli dán Bjerringbro-Silkeborg otthonában, és kötelező számára a győzelem megszerzése.
A D csoportban a Pick Szeged ezúttal pihent, és december 18-án pótolja a francia Montpellier elleni idegenbeli mérkőzését. A Tisza-partiak ugyancsak egy hét múlva fogadják a dán Köbenhavn alakulatát.
Mocsai lajos, az MKB vezetőedzője:
———————————-
"Amit elterveztünk, azt gyorsan felborította Terzic sérülése. Perezt már hamar pályára kellett küldeni. Persze nem csak ezen múlott, mert sajnos a szélső játékunk sem volt megfelelő, és a németek a belső területekre kényszerítettek bennünket. Ha nem volt jó a lövésünk, gyorsan leindítottak minket, és ezekből sok gólt dobtak. Megértem a szurkolók elégedetlenségét, nem ehhez szoktak hozzá, de sajnos ma a Berlin lényegesen jobb volt, és kihasználta a gyengébb teljesítményünket. Előre kell néznünk, mert nagyon szoros a csoportunk."

Dagur Sigursson, a berliniek vezetőedzője:
——————————————
"Fontos két pontot szereztünk Európa egyik legnagyszerűbb csarnokában. A sikerünkhöz az kellett, hogy jól felkészültünk ellenfelünk játékából, és ezen kívül kihasználtuk a hibáit."

később:
Atlético Madrid (spanyol)-Kielce (lengyel) 20:15 ó
csütörtökön játszották:
Csehovszki Medvegyi (orosz) – Bjerringbro-Silkeborg (dán) 30-23