Komoly kihívás előtt áll a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely szeretne a legjobb hét közé kerülni a csütörtökön kezdődő, s január 30-ig tartó svédországi olimpiai kvalifikációs világbajnokságon.
Mocsai Lajos szövetségi kapitány előre jelezte: a keret az előző évi ausztriai Eb-hez képest alig változott (négy "ics" – Puljezevics, Krivokapics, Eklemovics és Putics maradt ki), és 12 hónappal ezelőtt a 14. helyen zárt a csapat. A legutóbbi vb-n, a 2009-es horvátországin úgy lett hatodik a gárda, hogy akkor még Nagy László is játszott. A Barcelona világklasszisával sokáig tárgyalt a szövetség által felkért triumvirátus, ám nem sikerült megegyezni. Az viszont majd csak közvetlenül a mostani vb után derül ki, hogy az átlövő végleg távol marad-e a nemzeti csapattól.
"Most szeretnénk a hét közé kerülni, hiszen ez biztosít jogot az olimpiai álmokra. Nem lesz könnyű, de meg kell próbálni" – fogalmazott Mocsai Lajos, aki szerda délben tudta meg, hogy a csonttöréssel kezelt Laluska Balázs nem tarthat a kerettel, így Harsányi Gergely és a juniorkorú Ancsin Gábor repülhet Svédországba.
A kapuban az a Fazekas Nándor áll majd, aki felesége veszélyeztetett terhessége miatt csak kedden csatlakozott a válogatotthoz, és majdnem egy hónapja nem védett tétmeccsen. Cseréje a fiatal Mikler Roland lesz, míg másik két "zöldfülű", Tatai Péter és Liszkai Szilveszter itthon marad tartaléksorban.
A jobb szélen Gulyás Péter és Iváncsik Tamás klubjukban, az MKB Veszprémben is remekül szerepel. A jobb oldali, azaz balkezes átlövőknél gond van: Nagy László nincs, Laluska sérült és visszakerült a tartalékok közé, míg Mocsai Tamás német csapatában keveset játszik. Itt a több poszton is bevethető, és számos fontos meccsen remekül hajrázó Nagy Kornél, valamint Harsányi és Ancsin próbál meg besegíteni. Harsányi jobbszélsőként is bevethető.
Az irányító poszton Eklemovics Nikola sérült, nem tudja vállalni a játékot, mert vállműtéte óta képtelen erőset lőni, így – ahogy a szövetségi kapitány megjegyezte – kockázatos lenne őt kivinni, mert az ellenfelek azonnal látnák: nem érdemes kilépni rá, hiszen nem dob kapura. Így aztán két fiatal, Császár Gábor és a felnőtt világversenyen újonc Lékai Máté lesz a játékmester.
A beállósok között Gál Gyula rutinja, Schuch Timuzsin remek védekezése és Zubai Szabolcs mozgékonysága segíti a csapatot. A balátlövőknél Ilyés Ferenc nagyon motivált, és kulcsszerep hárul rá, ugyanakkor Katzirz Dávid és Nagy Kornél remekül kiegészíti őt. Ezen a poszton vár bevetésre a 39 esztendős Perez Carlos. Az elnyűhetetlen, félidőnként még mindig 10-15 perces világszínvonalú teljesítményre képes, kubai születésű átlövő a veszprémi klubjával történt egyeztetés alapján három meccsre állhat be a vb-n, és Mocsai Lajos dönti el, melyik lesz az. "Charlie" Magyarországon készül, és bármikor utazhat.
A bal szélen szintén stabilan jól teljesít az Iváncsik Gergő, Törő Szabolcs kettős, bár előbbi az elmúlt napokban betegséggel bajlódott.
A vb-ről a világbajnok automatikusan kijut a 2012-es londoni olimpiára, a 2-7. helyezettek olimpiai selejtezőtornán vesznek részt 2012 áprilisában. Amelyik csapat most nem jut ilyen lehetőséghez, az a saját földrészi bajnokságáról szerezhet kvótát (pl. Európa-bajnokként).
A magyar csapat nincs könnyű csoportban, hiszen pénteken mindjárt az olimpiai ezüstérmes, Eb-harmadik Izland ellen kezd. Szombaton következik a vb-kilencedik, roppant veszélyes norvég gárda. Később még a brazilok, a japánok és csoportzárásként az osztrákok jönnek. A dél-amerikai együttessel szemben az athéni olimpián – ahol negyedikek lettek a magyarok – csak egyetlen góllal sikerült nyerni. Az ázsiai együttes nem jelenthet gondot, míg az osztrákok az előző Eb-n (igaz, hazai környezetben) a magyarok előtt végeztek.
A csoportból három együttes jut a középdöntőbe, és találkozik minden bizonnyal a francia-spanyol-német-tunéziai-egyiptomi ötös legjobb három csapatával. Nem lenne meglepő, ha a három európai lépne tovább. A franciák sorra nyerik a világversenyeket, ők a címvédők Eb-n, vb-n, olimpián egyaránt. A spanyol armada a tavalyi kontinensviadalon 6., a 2009-es vb-n (csalódást jelentően) 13., a pekingi olimpián pedig bronzérmes volt. A németeknek a 2007-es hazai rendezésű vb-n elért aranyérmük óta nem volt kiugró eredményük (a 2009-es vb-n éppen a magyarokat legyőzve lettek ötödikek), ám mivel most olimpiai kvalifikációs a torna, ezért biztosan sokkal motiváltabbak lesznek, mint az utóbbi években.
A hetedik hely eléréséhez a csoportból eleve tovább kell jutni, lehetőleg úgy, hogy legyen vitt pont (azaz a papírforma alapján Izlandot vagy Norvégiát le kellene győzni), és a másik ágról érkezők közül szintén kell nyerni valaki vagy valakik ellen. Így aztán a középdöntős csoportban legalább a negyedik helyet kell elcsípni.
A másik ágról a vb- és Eb-második, olimpiai negyedik horvát, a vb-negyedik dán, a vb-bronzérmes, Eb-negyedik lengyel válogatott emelkedik ki, de komolyan számolni kell még a szerb, a román, a szlovák és a dél-koreai együttessel is.
Az elnökség az első hét helyet premizálja: az első helyért összesen 25, a második helyért 20, a harmadikért 16, a negyedikért 14, az ötödikért 12, a hatodikért 11, a hetedikért pedig 10 millió forintot oszt szét a játékosok között.
A vb-n lesznek újítások is. A nemzetközi szövetség (IHF) első ízben maga is kötött biztosítást a kézilabdázókra, ráadásul a tornára játékost adó klubokat is kompenzáció illeti meg. A mérkőzések félideje közötti szünetek a megszokott 10 helyett 15 percesek lesznek.