Férfi kosárlabda MK – Kétesélyes négyes döntő?

kosarlabda2.jpg

A hazai Falco, illetve a Pécs finálés párharca várható a férfi kosárlabda Magyar Kupa hétvégi, szombathelyi négyes döntőjében, melyben a Körmend és a Szolnok próbálja majd felborítani a papírformát.

A bajnokságban negyedik vendéglátóknak a tabellára pillantva könnyebb dolguk lesz, mint a második Pécsnek, hiszen az elődöntőben a pontvadászatban tizedik körmendiek várnak rájuk. A vasi kisváros csapata ugyan csak egy hellyel előzi meg a Szolnokot, ám míg utóbbi együttes 13 győzelemmel és 10 vereséggel áll, a Körmend mérlege 8/15.
   
A Falco esélyeit mindenképpen erősíti a hazai pálya, ahol mindhárom riválist legyőzte a mostani szezonban. Némileg persze árnyalja a képet, hogy míg a körmendiek és a szolnokiak ellen is magabiztosan gyűjtötték be a két pontot Kálmánék, a Stojan Ivkovic vezette Pécset csupán eggyel gyűrték le, ráadásul két hete a baranyai megyeszékhelyen óriási, 29 pontos verésbe szaladtak bele.
   
A négyes döntő érdekessége, hogy a szombati két elődöntő után vasárnap csak döntőre kerül sor, bronzmérkőzésre nem.
   
A program:
    szombat, elődöntő:
Polaroid Lami-Véd-Körmend-Falco KC Szombathely 17 ó
Szolnoki Olaj KK-Pécsi VSK-PANNONPOWER 19:15
    vasárnap:
Döntő 12:45 ó