A 29 esztendős Csoma Kristóf korábban a válogatottban is bemutatkozhatott már, új állomáshelyén pedig a tabella első felében szeretne végezni a KVK-val.
Fotó: kapospolo.hu
A Vasastól érkezett Kaposvárra Csoma Kristóf. A kapus a váltásról elmondta, ez lesz a negyedik élvonalbeli klubom. Elsőszámú kapusnak érkeztem, főként a játéklehetőség miatt választottam a Kaposvárt. Hozzátette: Eddig mindig a tabella első felében végeztem a csapataimmal, most is erre készülök, bár tisztában vagyok vele, hogy nem lesz egyszerű dolgunk.
Érdekesség, hogy a 29 esztendős játékos kapustársa a 18 éves Szilágyi Ábel lesz majd az új szezonban, akit egyfajta “mentorként” is szeretne segíteni a korábbi válogatott vízilabdázó. Miskolcon már voltam ilyen helyzetben, engem is motivál, hogy hétről-hétre figyelhetem az ő fejlődését is. Szívesen vállaltam ezt a szerepet – zárta gondolatait a budapesti születésű pólós – mutatott rá.
(Kapospolo.hu / vizipolo.hu)