Férfi Ob I: még két erősítés érkezett Szombathelyre

Az egykori válogatott, Marnitz Gergő hazatér Franciaországból, még Sebestyén Balázs Pécsről csábította el a csapat.

Fotó: Unger Tamás

Nagy átalakuláson megy keresztül  Szombathely, amely együtteshez csatlakozott egy igazi vezér, Marnitz Gergő is, most a klub honlapján beszélt a hazatérésének okairól:

Jól sikerült az elmúlt, franciaországi évem, jól ment a csapatnak és nekem is – ha jobb kapusunk lett volna, előbbre is végezhettünk volna. Ráadásul egy szép tengerparti városban élhettem. Ennek ellenére hosszas tanakodás után a hazatérés mellett döntöttem. Az első, akit felhívtam, Matajsz Márk, az AVUS edzője volt, vele még a Honvédban pólóztam együtt. Jelezte, örülne, ha Szombathelyen folytatnám pályafutásomat és mivel Juhász Tibortól, az aligátorok elnökétől korrekt ajánlatot kaptam, egy évre aláírtam. Döntésemben közrejátszott, hogy párom – akivel nagyon komolyra kezd fordulni a kapcsolatunk – hatodéves az orvosi egyetemen és mivel a  szombathelyi kórház oktatórkóház, itt rezidensként gyakorlatot szerezhet. Noha csak bő egy hete vagyok Szombathelyen, tetszik amit láttam. Ugyan nem lehet összehasonlítani előző, nyüzsgő, franciaországi  állomáshelyemhez, de azt már ennyi idő alatt is láttam, hogy szép, nyugodt városba kerültem. Párommal – és elmaradhatatlan kutyánkkal – minél hamarabb felfedezzük a várost és környékét.

Marnitz hozzátette, a mostani csapatból Matajszon kívül Irmes Pállal az FTC-ben, Szőke Szabolccsal Szolnokon pólóztam együtt, tehát egyáltalán nem idegen közegbe érkeztem – mondta Marnitz. – Az AVUS-sal kapcsolatban két dolog jut hirtelen eszembe. Egyrészt egy AVUS–Vasas meccs, amikor angyalföldi játékosként hat gólt dobtam és nyertünk, a meccs után pedig jóbarátom, Matajsz Márk viccesen sűrűn emlegette felmenőimet. Másrészt pedig, hogy az AVUS egy feltörekvő, fejlődő csapat, amely évrről-évre feljebb, előbbre akar lépni. Tisztában vagyok vele, hogy én vagyok a legidősebbb játékos az együttesben, ami azért elég fiatalon jött el. Éppen ezért össze kell fognom a fiatalokat, akik úgy láttam, egyébként sem a maguk feje után mennek, hanem hallgatnak az idősebbekre. Át szeretném adni az évek során felhalmozott tudásom, tapasztalatom. Amennyiben a fiatalok fogékonyak lesznek tanácsainkra és mi rutinos játékosok hozzátesszük a magunkét, akkor szép bajnokság előtt állunk. Csapatként kell erősnek lennünk -fejezte be a játékos.

Forrás: www.vizipolo.hu – RSS