Nagy elismerés hangján beszélt Sir Alex Ferguson, a Manchestre United menedzsere Bob Bradleyről annak kapcsán, hogy az Egyesült Államok jelenlegi kapitánya esetleg Európába, azon belül is Angliába tenné át székhelyét. A skót nem győz csodálkozni, hogy az USA nem ragaszkodik sikerkapitányához.
Az átigazolási szezon kapcsán nem csak a játékosok, de az edzők neve is gyakran röppen fel egyik vagy másik élcsapattal kapcsolatban. Ugyan a legnagyobb klubok vezetői posztjai már elkeltek, de akadnak még olyan gárdák, akik kormányost várnak az eddig magányos hajóhoz. Az egyik ilyen a magyar szempontból különösen fontos Fulham, ahol Gera Zoltán és csapattársai várják, hogy betöltsék a Liverpoolhoz távozó Roy Hodgson helyét. E témában került elő Bob Bradley neve, aki a dél-afrikai világbajnokságon a legjobb 16 közé vezette a fia, Michael Bradley vezette amerikaiakat.
„Nagyra tartom Bobot, szeretem a hozzáállását és az önmagáról alkotott elképzeléseit, hogy az edzősködés minden apró részletére kiterjed figyelme. Szerintem remekül helyt állna Európában is” – kezdte az dicsérő szavakat Sir Alex.
Hiába azonban a remek szereplés, hazájában nem sietnek meghosszabbítani decemberben lejáró munkaviszonyát. „Nagyszerű munkát végzett a világbajnokságon, az Egyesült Államok nagyban neki köszönheti, hogy bejutott a nyolcaddöntőbe. Épp ezért is lep meg, hogy nem rohantak azonnal otthonába, és ajánlottak neki egy új szerződést.”
„Talán kihívást keres magának, az USA-val elért nagyszerű eredmény után. Még elég fiatal, nem hiszem, hogy hátránya származna abból, ha megmérettetné magát Európába vagy akár Angliában. Tudom, sokan összefüggésbe hozták nevét a Fulhammel, valószínűleg ez egy kiváló feladat volna számára, meg sem közelítené képességeinek határait.”
Akárhogy is alakul, a Fulhamnél szükség van egy erős és céltudatos menedzserre, akivel a csapat képes lehet megismételni vagy legalábbis megközelíteni tavalyi Európa Liga-döntős szereplését.
reb