Fernley sajnálja, hogy Hülkenberg távozott

image

Kiválóan teljesített a 2012-es évben Nico Hülkenberg, a Force India ex-pilótája. A német tehetség két évet töltött el az indiaiaknál: egyet tesztpilótaként, egyet pedig versenyzőként. Az idei év októberében azonban aláírt a közvetlen rivális Sauberhoz.
Bob Fernley, a silverstone-i bázisú istálló csapatfőnök-helyettese nem igazán értette a német pilóta döntését, mivel a nyári szünet után a Force India az ötödik legjobb csapat volt a mezőnyben. A szakember szerint Hülkenbergnek nem kellett volna távoznia, hiszen jövőre még jobbak lehetnek, a csapat célja az, hogy az első négybe verekedje magát.
„Ha megnézik a nyári szünet utáni statisztikákat, tisztán látszik, hogy a Force India volt az ötödik leggyorsabb istálló” – mondta Fernley. „Az első négyhez képest még voltak kisebb lemaradásaink, de a szünet után nagy előnyre tettünk szert a többiekhez képest.”
Fernley sajnálja, hogy Hülkenberg elhagyta őket, hiszen elmondása szerint mindenki élvezte a munkát a versenyzővel.
„Nagyon szomorúak voltunk a távozása miatt. Igazi értéke volt a csapatnak, kezdett magának egyre nagyobb tekintetet kiharcolni. Egyértelműen nagy veszteség a távozása a számunkra, nem kérdés, hogy szomorúak voltunk.”
Hülkenberg kiválóan teljesített a szezon második felében, és csak ő tudja, miért is váltott. Egy biztos, a Force India jövőre még több pénzből gazdálkodhat, de nyilván a Saubernál is komoly tervek vannak, nem véletlenül szerződtették a németet.
Paul di Resta biztosan marad az indiaiaknál, csapattársát azonban egyelőre még nem nevezték meg az istálló vezetői. Indiai hírforrások szerint Adrian Sutil pályázik a legnagyobb eséllyel az állásra. A német már elég tapasztalt, és korábban éveken keresztül volt a Force India versenyzője.
Share: