FIFA: Maruzsié nem jutott tovább, két találmány még versenyben

image

A Maruzsi László által kifejlesztett, játékvezetőket segítő technikai találmány nem jutott tovább a futball szabályalkotó testületének (IFAB) hétvégi egyeztetését követően.    
A Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) – amely egyelőre a gólvonalon áthaladó labdák helyzetének megállapítását várta el – közleménye szerint a nyolc technikai vívmány közül kettő, a Hawk-Eye és a GoalRef elnevezésű találmány felelt meg az előzetes teszteknek. Ezeket az elkövetkezendő néhány hónapban tovább vizsgálják majd, és július 2-án, egy nappal a nyári Európa-bajnokság döntőjét követően hoznak végleges döntést arról, hogy melyiket vezetik be.

Maruzsi az MTI érdeklődésére elmondta: természetesen csalódott, ennek ellenére kollégáival mennek tovább a megkezdett úton, amelynek végén azt szeretnék elérni, hogy rendszerük alkalmas legyen a leshelyzetek megállapítására. 

Az 1886-ban alapított, nyolcfős IFAB tagságának felét – 1913 óta – a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) adja, a másik négy szakértő pedig Angliát, Skóciát, eszak-Írországot és Walest képviseli. A szabályok megváltoztatásához a voksok 75 százaléka szükséges. A "Grál-lovagoknak" is nevezett testület az elmúlt években mindig a technikai újítások bevezetése ellen voksolt.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.