Nagy várakozás előzte meg a Szeptember utolsó hétvégéjén megrendezett belgiumi Világkupát, hiszen ez a megmérettetés volt a nyári edzőtáborozást követő versenyszezon első állomása.
Akadémiánk mindig is nagy hangsúlyt fektetett a hosszabb nyári alapozó felkészülésre, ahol a küzdelmi állóképesség megszerzése mellett a technikai és mentális lépéselőny megtartása a fő feladat. Az immáron kilencedik éve tartó csepeli dominancia a pointfighting kick-box-ban csak a komoly és tudatos felkészüléssel tartható.
Ezen felkészülés hatékonyságának a mércéje pedig nem más, mint a versenyzés!
Túlesve a sikeres utánpótlás Világbajnokságon, most a felnőtt versenyzőink kerültek reflektorfénybe, azaz a tatamira. A maroknyi csepeli felnőtt versenyzői különítmény, Király István VI. Dan-os Mesteredző vezetésével nagyszerűen hozta azt, amiért készültek!
Az eredmények tekintetében úgy tűnik, a felkészülési időszak szépen hozza a gyümölcsöket, s akadémiánk felnőttjei egy szakajtónyi nemesfémmel érkezhettek haza a belgiumi Beveregen-ből.
A sok kiváló egyéni teljesítmény közül kiemelkedő volt, a még junior korosztályú, de már a felnőtt mezőnyben is remekül helytálló Kiss Roland teljesítménye, aki nem csak a junior -57 kg-ot nyerte meg, hanem a felnőtt -57 kg-ban is a dobogó legfelső fokára állhatott!
Gömbös Lászlót sem lehetett megállítani, olyannyira nem, hogy a -74 kg-os döntőben az Ír ellenfelét technikai KO-val megsemmisítve, a rendes mérkőzés idő előtt küldte az öltözőbe.
Majd a saját súlycsoportjánál eggyel feljebb, a -79 kg-ban is döntőzött, és a regnáló Angol Világbajnokot zúzta porrá 13:4-re!
A világ egyik legjobb pointfighterének tartott Mórádi Zsolt, a -84 kg-os döntőben, kétséget sem hagyott afelől, hogy személyével még nagyon sokáig számolni kell, és a kiváló osztrák ellenfelét TKO-val győzte le!
Zsoltnak még egy másik kupa is jutott, mégpedig a legdicsőségesebb trófea, a Grand Champion győzelemért járó, amiért a döntőben saját csapattársával, Gömbivel kellett megküzdenie.
A nők közötti Grand Champion döntő is házon, azaz csapaton belüli lett, a két kiutazó női versenyzőnk közül ezúttal Nagy Henriettának ment jobban, az ezüstérmes pedig Kádas Adrienn lett.
Heni az abszolút kategória mellett, a saját súlycsoportjában, a -70 kg-ban is diadalmaskodott.
Joshua Wolf, Kadett I, -28 kg
Dávid Wolf, Kadett I, -32 kg
Kiss Roland, Junior, -57 kg
Kiss Roland, -57 kg
Gömbös László, -74 kg
Gömbös László, -79 kg
Mórádi Zsolt, -84 kg
Mórádi Zsolt, Grand Champion
Nagy Henrietta, -70 kg
Nagy Henrietta, Grand Champion
Kádas Adrienn, -60 kg



