Földrengés a futballban: Guardiola visszavonul

Vannak olyan edzők a futball világában, akik bármit tesznek, azonnal hír lesz belőle. Pep Guardiola most ráadásul bankot robbantott, ugyanis bejelentette, ahogy 2027-ben lejár a Manchester Ciyvel a szerződése, visszavonul. Azt azonban nem árulta el, hogy végleg, vagy hosszabb szünetet tart az edzősködésben.

Abszolút nem túlzó az a megállapítás, hogy Guardiola legutóbbi bejelentése szinte földrengést okozott a futball világában. Azok után, hogy lejár a Cityvel kötött szerződése (a megállapodás 2027 nyaráig érvényes) – visszavonul a labdarúgástól. Azt nem tette hozzá, hogy végleg felhagy-e az edzősködéssel, vagy feltöltődés céljából csak pár évre kiszáll ebből a mókuskerékből.

Guardiola úgy érzi, más kihívásra vágyik

Egy interjújában a katalán menedzser elárulta, hogy amikor a Manchester Citynél lejár a szerződése, befejezi az edzői munkát, mert úgy érzi, eljött az ideje, hogy önmagára gondoljon. Guardiola vészharangokat kongatott ezzel a bejelentéssel.

– Tudom, hogy a Cityvel töltött időszak után abbahagyom, ez biztos, ezt eldöntöttem. Hogy ez végleges, vagy esetleg lesz visszaút, arról most még nem beszélnék.

Most abba kell hagynom, és magamra, a testemre, a családomra és az egészségemre kell koncentrálnom. Eljött az idő, amikor azt mondtam, elég volt. Újabb kihívást fogok keresni – vallotta be a katalán edző.

Guardiola statisztikája edzőként

FC Barcelona

  • Spanyol bajnokság (3): 2008–09, 2009–10, 2010–11
  • Spanyol-kupa (2): 2008–09, 2011–12
  • Spanyol szuperkupa (3): 2009, 2010, 2011
  • UEFA-bajnokok ligája (2): 2008–09, 2010–11
  • UEFA-szuperkupa (2): 2009, 2011
  • FIFA-klubvilágbajnokság (2): 2009, 2011

FC Bayern München

  • UEFA-szuperkupa (1): 2013
  • FIFA-klubvilágbajnokság (1): 2013
  • Német bajnokság (3): 2013–14, 2014–15, 2015–16
  • Német kupagyőztes (2): 2013–14, 2015–16

Manchester City

  • Angol ligakupa-győztes (4): 2017–18, 2018–19, 2019–20, 2020–21
  • Angol bajnokság (6): 2017–18, 2018–19, 2020–21, 2021–22, 2022–23, 2023–24
  • Angol kupa (2): 2018–19, 2022–23
  • Angol szuperkupa-győztes (2): 2018, 2019
  • UEFA-bajnokok ligája (1): 2022–23
  • UEFA-szuperkupa (1): 2023

Nem akarja megvárni, míg az ellenfelei a bukásán nevetnek

Guardiola egyértelművé tette, hogy a Citytől való távozása átgondolt búcsú lesz, amelyet nem az eredmények vagy a kritika kényszerített ki. Nem titkolja, pontosan tudja, hányan várnak arra, hogy kudarcot valljon, ám ez a hátralévő időszakra inkább erőt és motivációt ad a számára.

– Vannak, akik arra várnak, hogy kudarcot valljak? Igen, igen, mindenképpen. És én örömmel üdvözlöm őket, mert ez energiát ad a folytatáshoz.

A magas szintű versenyekben szükséged van az ilyenfajta bátorításra, az ilyen nyomásra, ami arra kényszerít, hogy bebizonyítsd, még mindig képes vagy a legmagasabb szinten teljesíteni.

Ugyanakkor az is várható volt, hogy amikor hat Premier League-győzelmet érsz el zsinórban, eljön a pillanat, amikor jön a hullámvölgy – állította Guardiola.

Nem szeretné, ha a mostani, hozzá és az eredményeihez képest gyengébb szezon után jöjjön egy újabb, és ellenfelei mutogassanak rá. Persze, könnyű lenne azt mondani, igazoljon a csapat még többet, de nem tagadja, elgondolkodtatta az a negatív sorozat, amikor 13 vagy 14 meccsen keresztül képtelenek voltak nyerni.

Guardiola kiállt Yamal mellett

A katalán edző nem kerülte meg a választ arra sem, vajon összehasonlítható-e a Barcelona régi és legújabb csillaga, azaz emlegethető-e egy lapon a nyolcszoros aranylabdás Lionel Messi és a 18 éves Lamine Yamal.

– Azt hiszem, Lamine Yamalnak hagyni kéne, hogy kizárólag a karrierjére figyelhessen és csak a játékkal foglalkozzon.

Amikor majd ő is lejátszott vagy 15 szezont, akkor jöhet a Messivel való hasonlítgatás, majd akkor eldöntjük, hogy ki a jobb vagy rosszabb.

Az a tény, hogy Messihez hasonlítják, nagy dolog. Olyan, mintha egy festőt Van Goghhoz hasonlítanánk – vélekedett Guardiola.

Írta a Magyar Hírlap

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.