Fontos Eb-selejtezők előtt állnak a hollandok

Az A csoport harmadik, pótselejtezőt érő helyén álló együttes az éllovas izlandi válogatottat fogadja csütörtökön, majd vasárnap Törökországban szerepel. Danny Blind szövetségi kapitány csapata öt ponttal van lemaradva Izland és hárommal Csehország mögött, így Arjen Robben és társai mindkét találkozón győzelmi kényszerben lépnek pályára.

Arjen Robben - fotó: EPA/Srdjan Suki

Arjen Robben – fotó: EPA/Srdjan Suki

Az 1958-as vb-t követően második nagy világversenyére készülő walesi válogatott lényegesen könnyebb helyzetből várja a ciprusi, illetve az Izrael elleni hazai találkozót: Wales ugyanis három ponttal vezet a B jelű hatosban Belgium előtt.

A D csoport első helye szempontjából döntő lehet a pénteki Németország-Lengyelország összecsapás, hiszen a világbajnok németek egy ponttal állnak pénteki ellenfelük mögött. Hasonló okok miatt fontos az Európa-bajnoki címvédő spanyol csapat pénteki mérkőzése: a három éve aranyérmes ibériai együttes Oviedóban a szlovákokat fogadja, amely három ponttal vezeti a C csoportot éppen Sergio Ramosékat megelőzve.

A program:

A csoport: 
szeptember 3., csütörtök:
Csehország-Kazahsztán, Plzen 20.45
Hollandia-Izland, Amszterdam 20.45
Törökország-Lettország, Konya 20.45
szeptember 6., vasárnap:
Lettország-Csehország, Riga 18.00
Törökország-Hollandia, Konya 18.00
Izland-Kazahsztán, Reykjavik 20.45
Az állás: 1. Izland 15 pont, 2. Csehország 13, 3. Hollandia 10, 4. Törökország 8, 5. Lettország 3, 6. Kazahsztán 1

B csoport: 
szeptember 3., csütörtök
Belgium – Bosznia-Hercegovina, Brüsszel 20.45
Ciprus-Wales, Nicosia 20.45
Izrael-Andorra, Haifa 20.45
szeptember 6., vasárnap:
Wales-Izrael, Carfiff 18.00
Bosznia-Hercegovina – Andorra, Zenica 20.45
Ciprus-Belgium, Nicosia 20.45
Az állás: 1. Wales 14 pont, 2. Belgium 11, 3. Ciprus 9 (12-11), 4. Izrael 9 (10-9), 5. Bosznia-Hercegovina 8, 6. Andorra 0

H csoport: 
szeptember 3., csütörtök:
Azerbajdzsán-Horvátország, Baku 18.00
Bulgária-Norvégia, Szófia 20.45
Olaszország-Málta, Firenze 20.45
szeptember 6., vasárnap:
Málta-Azerbajdzsán, Ta’Qali 18.00
Norvégia-Horvátország, Oslo 18.00
Olaszország-Bulgária, Palermo 20.45
Az állás: 1. Horvátország 13 pont, 2. Olaszország 12, 3. Norvégia 10, 4. Bulgária 8, 5. Azerbajdzsán 4, 6. Málta 1 Horvátországtól 1 pont levonva.

 D csoport: 
szeptember 4., péntek:
Grúzia-Skócia, Tbiliszi 18.00
Németország-Lengyelország, Frankfurt 20.45
Gibraltár-Írország, Faro-Loule 20.45
szeptember 7., hétfő:
Lengyelország-Gibraltár, Varsó 20.45
Írország-Grúzia, Dublin 20.45
Skócia-Németország, Glasgow 20.45
Az állás: 1. Lengyelország 14 pont, 2. Németország 13, 3. Skócia 11, 4. Írország 9, 5. Grúzia 3, 6. Gibraltár 0

F csoport: 
szeptember 4., péntek:
Feröer-szigetek – Észak-Írország, Torshavn 20.45
Görögország-Finnország, Pireusz 20.45
MAGYARORSZÁG-Románia, Groupama Aréna 20.45
szeptember 7., hétfő:
Finnország – Feröer-szigetek, Helsinki 20.45
Észak-Írország – MAGYARORSZÁG, Belfast 20.45
Románia-Görögország, Bukarest 20.45

Az állás:
1. Románia            6  4  2  –   7-1  14 pont
2. Észak-Írország     6  4  1  1   8-4  13
3. MAGYARORSZÁG       6  3  2  1   5-3  11
4. Feröer-szigetek    6  2  –  4   4-8   6
5. Finnország         6  1  1  4   5-8   4
6. Görögország        6  –  2  4   2-7   2
I csoport:
szeptember 4., péntek:
Dánia-Albánia, Koppenhága 20.45
Szerbia-Örményország, Újvidék 20.45
szeptember 7., hétfő:
Örményország-Dánia, Jereván 18.00
Albánia-Portugália, Elbasan 20.45
Az állás: 1. Portugália 12 pont/5 mérkőzés, 2. Dánia 10/5, 3. Albánia 10/4, 4. Örményország 1/5 (5-9), 5. Szerbia -2

A szerbektől három pontot levontak.

 C csoport: 
szeptember 5., péntek:
Luxemburg-Macedónia, Luxembourg 18.00
Ukrajna-Fehéroroszország, Lviv 18.00
Spanyolország-Szlovákia, Oviedo 20.45
szeptember 8., kedd:
Fehéroroszország-Luxemburg, Boriszov 20.45
Macedónia-Spanyolország, Szkopje 20.45
Szlovákia-Ukrajna, Zsolna 20.45
A csoport állása: 1. Szlovákia 18 pont, 2. Spanyolország 15, 3. Ukrajna 12, 4. Fehéroroszország 4, 5. Macedónia 3, 6. Luxemburg 1

G csoport: 
szeptember 5., péntek:
Oroszország-Svédország, Moszkva 18.00
Ausztria-Moldova, Bécs 20.45
Montenegró-Liechtenstein, Podgorica 20.45
szeptember 8., kedd:
Liechtenstein-Oroszország, Vaduz 20.45
Moldova-Montenegró, Chisinau 20.45
Svédország-Ausztria, Solna 20.45
A csoport állása: 1. Ausztria 16 pont, 2. Svédország 12, 3. Oroszország 8, 4. Montenegró 5 (4-8), 5. Liechtenstein 5 (2-12), 6. Moldova 2

E csoport: 
Észtország-Litvánia, Tallinn 18.00
San Marino-Anglia, Serravalle 18.00
Svájc-Szlovénia, Bázel 20.45
szeptember 8., kedd:
Anglia-Svájc, London 20.45
Litvánia-San Marino, Vilnius 20.45
Szlovénia-Észtország, Maribor 20.45

A csoport állása: 1. Anglia 18 pont, 2. Svájc 12, 3. Szlovénia 9, 4. Észtország 7, 5. Litvánia 6, 6. San Marino 1

 

Forrás: www.telesport.hu – RSS