A Ferencváros magabiztos, 6-0-ás győzelmet aratott az ETO FC Győr ellen a Förch Női Magyar Kupa döntőjében, ezzel sorozatban harmadik évben hódította el a trófeát.
Míg az ETO FC Győr már azzal történelmet írt, hogy bejutott a kupadöntőbe, addig a Ferencvárosnál ez már lassan kezd megszokottá válni: a legutóbbi három fináléban ott volt, 2015-ben és 2016-ban meg is nyerte a sorozatot. Az idei döntőt a Hidegkuti-stadionban játszották a felek, meglehetősen cudar időjárási körülmények között, hideg, esős, szeles időben.
A Ferencvárost a legkevésbé sem zavarta a rossz idő: már a 2. percben megszerezte a vezetést, nem is akármilyen góllal: egy bal oldali beadás után a kapunak háttal álló Allegra Poljak gyönyörűen, sarokkal továbbított a hálóba (1-0). Az 5. percben jött a második Fradi-gól, egy jobb oldali beadást követően hibázott a győri védelem, Sladana Bulatovic pedig élt a lehetőséggel és a hálóba lőtt (2-0). A győriek kissé hitehagyottan játszottak a két gyors gól után, a fővárosiak irányították a játékot, és egymás után alakították ki a helyzeteket. A 22. percben Poljak előkészítése után Bulatovic ismét eredményes volt (3-0), majd a játékrész hajrájához közeledve Zágor Bernadett alakította 4-0-ra az állást.
A második félidő az eredmény és a játék képének tükrében már csak formalitás volt, de a Fradi nem mondott le az újabb gólokról, és az 57. percben Fenyvesi Evelin találatával növelte előnyét: a válogatott középpályása egy kényszerítő után lefutotta védőit, majd a kapu közepébe helyezett (5-0). A mérkőzésből hátralévő időben a Fradi óriási mezőnyfölényben játszott, és a 91. percben megszerezte a hatodik gólját is, egy kapushibát kihasználva Fenyvesi Evelin állította be a végeredményt.
A Ferencváros sorozatban harmadik alkalommal hódította el a Magyar Kupát, ilyen bravúrt korábban csak a László Kórház együttese tudott elérni.
Ferencváros-ETO FC Győr 6-0 (4-0)
Gólszerzők: Poljak 2., Bulatovic 5., Bulatovic 22., Zágor 39., Fenyvesi 57., Fenyvesi 91.