Forma-1 2012 – Magyar Nagydíj: Hamilton nyerte a Magyar Nagydíjat

image

Lewis Hamilton feltartóztatta Kimi Räikkönent és megnyerte a Magyar Nagydíjat, felélesztve bajnoki esélyeit, mely a kanadai futam óta elúszni látszott.

Hamilton állt az élen a verseny nagy részében, de a Lotus folyamatosan a nyomában volt. Először Romain Grosjean, aki vissza tudta verni Sebastian Vettel támadását az első kanyarnál, ennek köszönhetően Vettelt még Button is megelőzte.

Button nem tudta tartani Hamilton és Grosjean sebességét, így a McLaren és a Lotus el tudott szakadni a mezőnytől.

Hamilton irányítása alatt tartotta a versenyt, habár Grosjean a középső etapban nyomás alatt tudta tartani a brit pilótát, amikor Grosjean lágy, Hamilton közepes keverékű Pirelli abroncsot használt.

Amikor Button korábban teljesítette második kerékcseréjét, Vettel az élen állók nyomába eredt, de végül Räikkönen lett az, aki Hamilton fő riválisává vált.

Räikkönen a hatodik helyen állt az első etapban, majd az első kerékcserék során megelőzte Fernando Alonsót. Erős sebessége a következő etapban a lágy keverékű gumin rövid ideig az első helyet érte, majd az utolsó boxkiállást követően Grosjean elé a második helyre tért vissza.

Ezt követően Hamilton és Räikkönen egymást követve rótták a köröket, de a Lotus pilótájának esélye sem volt a McLaren pilótáját megelőznie.

Grosjean megtartotta harmadik helyét Vettel előtt, aki harmadik kerékcseréjét pozícióvesztés nélkül tudta teljesíteni.

Alonso megtartotta első helyét a bajnokságban, bár csak az ötödik helyen ért célba a Ferrarival. Sokáig úgy tűnt, bajnoki riválisa, Mark Webber farag hátrányán Alonsóval szemben. Az ausztrál pilóta 11. helyről indulva a hetedik helyre került az első körben, majd Alonso előtt állt a második kerékcserék után. De egy harmadik kiállást is végre kellett hajtania, így Webber visszaesett a nyolcadik helyre.

Button három kerékcserés taktikája sikertelennek bizonyult, mivel második kiállása után Bruno Senna mögé került. Az utolsó kerékcsere után a brazil pilóta elé került, majd Alonso mögött a hatodik helyen zárt.

Senna a hetedik lett, egyik legjobb teljesítményét nyújtva akkor, amikor williamses csapattársa, Pastor Maldonado pozíciókat veszített a rajtnál, majd áthajtásos büntetést kapott Paul di Resta meglökéséért.

Felipe Massa a kilencedik helyen zárt – négy hellyel és néhány másodperccel csapattársa, Fernando Alonso mögött. Nico Rosberg pontot mentett a Mercedesnek, míg csapattársa, Michael Schumacher egyik legrosszabb versenyét teljesítette. A hétszeres világbajnok autója lefulladt a rajtrácson, egy új felvezető kört kellett megtennie a mezőnynek, Schumacher pedig csak a boxutcából indulhatott el, majd áthajtásos büntetést kapott, mert a boxutcában átlépte a megengedett sebességét, végül a 18. helyről feladta a versenyt.

A Formula-1-es világbajnokságban öt hét szünet következik, a következő versenyt szeptember 5-én, Spa-Francorchamps-ban rendezik.

Share: