Forma-1 2012: Vettel nyerte a Bahreini Nagydíjat

image

Sebastian Vettel a 2012-es szezonban első győzelmét aratta a Bahreini Nagydíjon, győzelmének köszönhetően a világbajnoki pontverseny első helyére került – de komoly nyomás alá helyezte őt a Lotus pilótája, Kimi Räikkönen. A finn pilóta mögött csapattársa, Romain Grosjean végzett.

Mark Webber megerősítve a Red Bull erős teljesítményét a harmadik lett, míg a kerékcserénél több problémával küzdő, első rajtsorból induló Lewis Hamilton csak a nyolcadik lett. Nico Rosberg az ötödik helyen végzett a Mercedesszel.

Már a futam elején kiderült, hogy a Lotus párosával komolyan számolni kel a versenyen. Habár Vettel simán elhúzott üldözőitől, Hamiltontól és Webbertől, Grosjean és Räikkönen gyorsan törtek előre a mezőnyben.

Grosjean a rajtnál a negyedik helyet szerezte meg, majd Webbert és Hamiltont is megelőzte a negyedik és hetedik körben, miközben Räikkönen a 11. helyről indulva a hetedik helyen haladt, majd kerék-kerék elleni küzdelemben megelőzte Felipe Massát és a boxkiállások első köre után a harmadik helyre került – köszönhetően az előzéseknek és a hosszú első etapnak.

Räikkönen ezt követően felzárkózott Grosjeanra, csapattársát a 24. körben előzte meg, nem sokkal második kerékcseréje előtt és Vettel után indult, ám előzni nem tudott.

Az utolsó kerékcserére egyszerre érkezett Räikkönen és Vettel, előzés nem történt és a német pilóta komoly előnyre tett szert a Lotusszal szemben, annak ellenére, hogy Räikkönen gyors köröket futott.

Webber magányos délutánt teljesített a negyedik helyen.

Rosberg a kilencedik helyre esett vissza az első kört követően, majd az ötödik helyen zárt – habár a versenybírák elé kell járulnia, meg kell magyaráznia Hamiltonnal és Fernando Alonsóval szembeni védekezését. Rosberg a célvonalon áthaladást követően lelassult, de az ötödik helyét meg tudta tartani.

A Mercedes pilótája öt körrel a leintés előtt előzte meg Paul di Restát. A skót pilóta két kiállásos stratégiát követett, első alkalommal haladhatott versenyen az első helyen és a hatodik helyen ért célba.

Hamilton délutánja a boxban ment el, az első és második boxkiállás során a bal hátsó kerékanyával voltak problémák. A brit pilóta di Resta és Alonso mögött a nyolcadik helyen zárt.

Összességében a McLarennek szerencsétlen versenye volt. Jenson Button a délutánt az első hatban töltötte, ám defekt miatt leintés előtt három körrel ki kellett állnia kereket cserélni, majd az utolsó előtti körben műszaki probléma miatt feladta a versenyt.

Alonso ellentmondást nem tűrő rajtja után az ötödik jelyen haladt, de nem tudta megtartani pozícióját. Massa, aki a kilencedik helyen zárt, közel tudott kerülni csapattársához, míg Michael Schumacher a 22. helyről indulva a tizedik lett.

Az időmérő edzésen jól szereplők közül ketten is gyorsan visszaestek. Az első körben Daniel Ricciardo csúszott vissza és orrkúpja is megsérült, végül a 15. helyen zárt a Toro Rossóval. A Caterham pilótája, Heikki Kovalainen az első körben defektet kapott.

A 2012-es világbajnokság ötödik, következő versenyét, a Spanyol Nagydíjat május 13-án rendezik.


Hely
Pilóta Csapat Körök Pit
1 Vettel Red Bull 57 3
2 Räikkönen Lotus 57 3
3 Grosjean Lotus 57 3
4 Webber Red Bull 57 3
5 Rosberg Mercedes 57 3
6 di Resta Force India 57 2
7 Alonso Ferrari 57 3
8 Hamilton McLaren 57 3
9 Massa Ferrari 57 3
10 Schumacher Mercedes 57 3
11 Perez Sauber 57 3
12 Hülkenberg Force India 57 3
13 Vergne Toro Rosso 57 3
14 Kobayashi Sauber 57 3
15 Ricciardo Toro Rosso 57 3
16 Petrov Caterham 56 3
17 Kovalainen Caterham 56 4
18 Button McLaren 57 4
19 Glock Marussia 55 3
20 Senna Williams 57 3
21 de la Rosa HRT 55 3
22 Karthikeyan HRT 55 4
Kiestek
Maldonado Williams 25 3
Pic Marussia 24 1