Forma-1 2014: A WILLIAMS MARTINI RACING ismét a rajtrácson

image A Martini – amely a világ vezető vermutja és a legnagyobb számban értékesített olasz pezsgőbor –több évre szóló együttműködést jelentett be a Williams-szel, a Formula-1 egyik ikonikus csapatával.  Az együttműködés eredményeként a Formula-1 világának két ikonikus márkája WILLIAMS MARTINI RACING néven olvad össze.

“Rendkívüli öröm számunkra, hogy a MARTINI-t a Williams család részeként köszönthetjük, létrehozva ezzel a WILLIAMS MARTINI RACING-et.” – mondta el Sir Frank Williams, a Williams alapítója és csapatfőnöke. “A Williams és a MARTINI egyaránt gazdag történelemmel bír a motorsportok világában, így teljesen egyértelmű volt, hogy a közös értékeken és szenvedélyen is osztozunk. Csodás lesz újra a Formula-1-ben látni a MARTINI Racing™ jellegzetes csíkjait a Williams-szel együtt”

Az, hogy összeálltunk a Williams-szel, magától értetődő volt számunkra, hiszen a Formula-1 versenyeket körülvevő világ egybevág a MARTINI által képviselt egyediséggel, életérzéssel.” – tette hozzá Andy Gibson, a Bacardi marketing igazgatója és a Bacardi Global Brands elnöke. “ A MARTINI új színt és megújult stílust visz a pályákra és színfalak mögé is.”

A kizárólagos névhasználat mellett a MARTINI Racing csíkjai díszítik az új Williams Mercedes FW36 versenyautót, a pilóták overáljait és a csapattagok felszereléseit, valamint az új WILLIAMS MARTINI RACING motorhome-ot a paddockban. Ez utóbbi kiegészül a MARTINI Terrazza™-val, egy exkluzív tetőterasszal is. Mindemellett a WILLIAMS MARTINI RACING a pályán kívül is számos érdekességgel készül a versenyhétvégékre.

 A pályán természetesen a pilóták, azaz Felipe Massa és Valtteri Bottas pörgetik fel a WILLIAMS MARTINI RACING teljesítményét. Massa sikeres Forma-1-es karriert mondhat magáénak és izgatottan várja a 2014-es idény kihívásait az új FW36 versenyautóval, míg Bottas pályafutásának második évét kezdi meg idén a versenysorozatban.

 A WILLIAMS MARTINI RACING logóval ellátott FW36 autó március 16-án debütál az ausztráliai Melbourne-ben, ami egyúttal az F1 2014-es évadnyitója is.

A MARTINI és a Forma-1

A MARTINI és a motorsport közös múltja 1968-ig nyúlik vissza, amikor is megalakult a MARTINI Racing™. Ez a bátor és nagyratörő lépés az egyik első olyan együttműködés a motorsportok világában, amely egy versenycsapat és egy általános, a versenyzéshez nem kötődő vállalat közt született meg.

 A MARTINI Racing az 1970-es években tovább fejlődött, ebben az időszakban született meg a MARTINI Racing jellegzetes kék-piros színezése is. Ez a formabontó dizájn – mely a csapat stílusát és sebességét hivatott kifejezni – közel változatlan formában vált a MARTINI Racing ismertetőjegyévé a csapat virágkorában, azaz 1970 és 1996 között.

A MARTINI először 1972-ben vetette meg lábát a Forma-1 világában a Tecno™-val, egy egyéves együttműködés keretében, majd 1975-ben a Brabham™ csapat partnereként tért vissza a következő 3 évre. 2006 és 2008 között a Scuderia Ferrarihivatalos partnere lett.

 A márka visszatérésével egy új generáció ismerheti meg a MARTINI-életérzést, azaz a gioia di vivere-t (az élet élvezete).

A MARTINI-ről

A MARTINI® a világ vezető olasz borkészítője valamint az ízesített borok és pezsgőborok vezető szállítója. A díjnyertes, édes-keserű ízű MARTINI család több mint 40 különböző növény titkos keverékének eredménye és minden tagja kizárólag minőségi alapanyagok felhasználásával készül. A MARTINI család tagjai például a MARTINI Bianco, MARTINI Rosato, MARTINI Rosso, MARTINI Extra Dry, MARTINI Asti, MARTINI Moscato d’Asti, MARTINI Prosecco, MARTINI Rosé, MARTINI Brut vagy a MARTINI Royale. A MARTINI-t 1863-ban alapították Turinban, Olaszországban, ma a Bacardi csoport tagja és kategóriájának vezető szállítója.

A Williamsről:

A Williams a Formula-1 egyik vezető csapata. Sir Frank Williams és Patrick Head alapított 1977-ben, az azóta eltelt időben 16 FIA Formula-1 világbajnoki címet szerzett. Ezek közül 9-et a konstruktőrök bajnokságán nyertek, a maradék 7 díj pedig egyéni világbajnoki cím Alan Jones, Keke Rosberg, Nelson Piquet, Nigel Mansell, Alain Prost, Damon Hill és Jacques Villeneuve pilóták jóvoltából.

 A Williams Advanced Engineering a Williams egy, a Formula-1 technológiáját, fejlődési ütemét és tapasztalatát hasznosító divíziója. Célja, hogy ezt a tudást a motorsport, az autóipar, a szállítmányozás és az energiaszektor számára hasznos, innovatív termékek és szolgáltatások megalkotásában kamatoztassa.

A Williams Advanced Engineering szoros együttműködésben dolgozik megrendelőivel, azzal a céllal, hogy segítse őket a fenntartható fejlődésben, javítva azok teljesítményét, piaci pozícióját és imidzsét.

A felelős alkoholfogyasztás híveiként, kérjük, ha alkoholt iszik, ne vezessen!

További információ: www.martini.com és www.williamsmartiniracing.com

Share: