Forma-1: A Ferrari Bianchira is szemet vetett

image

Jules Bianchi nagy benyomást tett a Ferrarira, olyannyira, hogy a csapatfőnök, Stefano Domenicali szerint érdemes foglalkozni vele, kíváncsian várja, milyen fejlődést mutat majd a fiatal pilóta, ha 2012-ben a Force India tesztpilótája lesz.

„Bianchi egy nagy tehetség, és pozitívan szerepelt az idei szezonban a GP2-ben, de még fel kell nőnie, Forma-1-es tapasztalatot szereznie jövőre” – nyilatkozta Domenicali.

A 22 éves Bianchi, akit ugyanaz a Nicolas Todt menedzsel, mint Felipe Massát, a harmadik helyen végzett a GP2-es bajnokságban az idén és tavaly is. Eddig lenyűgöző karrierje során 2007-ben megnyerte a francia Renault Euroseries-t, 2009-ben pedig a Forma 3 Euroseries-t.

A legfrissebb pletykák szerint Bianchi – aki a Ferrari pilótaakadémiájának is tagja volt – jövőre a Force India tesztpilótája lehet. Ezt az állást jelenleg Nico Hülkenberg tölti be, aki ezzel el is veszítheti a helyét, de akár Adrian Sutil csapattársa is lehet.

„Most még nem tudok mit mondani, hogy mi lesz a jövőben, de szeretnénk rá gondot fordítani, beruházni, mert hiszünk benne” – nyilatkozta Bianchiról a Ferrari csapatfőnöke.

XLsport.hu
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.