Fernando Alonso megakadályozta Sergio Perezt a Maláj Nagydíj megnyerésében, a változékony időjárásban, a hosszú piros zászlós szakaszt követően szenzációs harcot vívott a két váratlan esélyes.
Alonso győzelmével átvette a világbajnoki első helyet, annak ellenére, hogy a csapat nehezen kezdte a szezont, de Perez késői hibájának köszönhetően a kétszeres világbajnok nyerte meg a futamot, amely ugyanolyan váratlan volt, mint egy esetleges Sauber győzelem.
Lewis Hamilton állhatott még fel a dobogóra, csapattársa, Jenson Button egy katasztrofális verseny után nem szerzett pontot. Sebastian Vettel sem szerzett pontot, csapattársa, Mark Webber a negyedik lett, megelőzve Kimi Räikkönent és Bruno Sennát.
A rajtnál a mezőny nagy része intermediate abroncsokat használt, a pálya egy része száraz volt, míg más részeken nagyon vizes.
Az első kanyarban a két McLaren között megmaradt a sorrend, Romain Grosjean és Michael Schumacher a harmadik helyért küzdött, ám a Lotus a Mercedesbe csúszott, mindkét autó megpördült, így a két Red Bull, Mark Webber, Sebastian Vettel sorrendben foglalták el a harmadik és negyedik helyet, Alonso előtt. Grosjean a harmadik körben kicsúszott a pályáról, a kavicságyba került és kiesett.
Az eső elkezdett felerősödni és a Sauber egy mesterit húzott Perezzel, azonnal feltették a mexikói pilóta autójára az extrém esőgumikat – egyre többen kapták meg ezt követően ezt a gumikeveréket, mivel a pályra vizesebb lett.
A negyedik körre Perez három másodperccel volt gyorsabb, mint az élen állók és mire mindenki az esőgumikra váltott a Sauber a két McLaren mögött a harmadik helyre került. Webber, Alonso és Vettel követte őket, a Ferrari beékelődött a két Red Bull közé, miután egy körrel korábban tették fel Alonso autójára az abroncsokat, mint Vettelére.
Az eső tovább erősödött és piros zászlóval megszakították a futamot, a mezőny majdnem egy órát töltött pihenéssel. A megszakításig kimagasló teljesítményt nyújtott a Toro Rosso pilótája, Jean-Eric Vergne, aki intermediate abroncsokkal a hetedik helyre került, Narain Karthikeyan a 10. helyen állt, miután esőgumikon kezdte meg a versenyt.
Az újrainduláskor a versenyirányítás úgy döntött, kötelezően esőgumit kell minden autóra feltenni, habár a biztonsági autó mögött eltöltött negyedik körben a pálya már annyira felszáradt, hogy intermediate abroncsokat is lehetett használni, Button a verseny újraindulása után azonnal kereket is cserélt.
A korai kerékcserének köszönhetően sikerült csapattársa, Hamilton elé kerülnie, aki Alonsóval szemben is veszített a lassú boxkiállás miatt. De Button versenye ezt követően elromlott, összeért Karthikeyannal, így autójára új első vezetőszárnyat kellett feltenni.
Perez egy körrel tovább maradt kint a pályán, mint Alonso és Hamilton, eléjük is jött vissza, habár a Ferrari azonnal megelőzte a Saubert.
Alonso ezt követően megkezdte az elszakadást, hat másodperces előnyre tett szert Perezzel szemben, de a mexikói pilótának is sikerült leszakítani a mezőnyt maga mögül.
Ahogy a pálya a verseny utolsó harmadára felszáradt, Perez felzárkózott Alonsóra, a Ferrarin az abroncsok kezdtek elkopni. Mielőtt a Sauber támadhatta volna, Alonso száraz pályára alkalmas abroncsokat kapott és öt másodperces előnyre tett szert. De a száraz pályán a Sauber sokkal gyorsabb volt, mint a Ferrari és több, mint egy másodperccel futott jobb köridőt, hét körrel a verseny vége előtt a két autó egymás mögött haladt.
Perez a hátsó egyenesre fordító kanyart túl szélesen vette, lecsúszott a pályáról és öt másodpercet veszített. A mexikói pilóta azonban újra felvette a sebességet, de már nem volt elég kör, vagy sebességelőny ahhoz, hogy győzelmet arasson.
Hamilton nem tudta megközelíteni az első két helyezettet a nedves és száraz pályán, a harmadik helyen végzett. Vettel a negyedik helyen állt, majd az utolsó körökben összeakadt Karthikeyan HRT-jével – hátsó defektet kapott, a 11. helyre esett vissza, a harmadik hely Webberé lett.
Räikkönen tovább folytatta jó teljesítményét, az ötödik lett a Lotusszal.
Senna kiváló versenyzést bemutatva pályafutása legjobb eredményét érte el a Williamsszel, a hatodik lett, annak ellenére, hogy csapattársával, Pastor Maldonadóval ütközött az első körben és autóján eltört az első vezetőszárny.
Mindkét Force India pontot szerzett, Paul di Resta a hetedik, Nico Hülkenberg a kilencedik helyen zárt, közéjük Jean-Eric Vergne fért be a Toro Rossóval.
A Mercedes hétvégéje a versenyen ismét elromlott, Schumacher csak a 10. helyig tudott felzárkózni az első körben történt ütközés után és egy nem tervezett boxkiállás miatt Nico Rosbeg csak a 14. helyen zárt, Button mögött, aki szintén gumiproblémával küzdött és egy kiállással a tervezettnél többet kellett végrehajtania.
Maldonado állt a 10. helyen két körrel a leintés előtt, Vergne-vel és Hülkenberggel küzdött a pontszerző helyekért, ám motorprobléma miatt feladni kényszerült a versenyt.
Miközben a Ferrari győzelmet aratott, a csapat másik pilótája, Felipe Massa csak a 15. helyen végzett, ismét gyenge teljesítményt nyújtva.
A 2012-es bajnokság harmadik versenyét, a Kínai Nagydíjat április 15-én rendezik, Sanghajban.
1. | Fernando Alonso | spanyol | Ferrari | 2:44:51.812 |
2. | Sergio Perez | mexikói | Sauber-Ferrari | |
3. | Lewis Hamilton | brit | McLaren-Mercedes | |
4. | Mark Webber | ausztrál | Red Bull-Renault | |
5. | Kimi Räikkönen | finn | Lotus-Renault | |
6. | Bruno Senna | brazil | Williams-Renault | |
7. | Paul di Resta | brit | Force India-Mercedes | |
8. | Jean-Eric Vergne | francia | Toro Rosso-Ferrari | |
9. | Nico Hülkenberg | német | Force India-Mercedes | |
10. | Michael Schumacher | német | Mercedes | |
11. | Sebastian Vettel | német | Red Bull-Renault | |
12. | Daniel Ricciardo | ausztrál | Toro Rosso-Ferrari | |
13. | Nico Rosberg | német | Mercedes | |
14. | Jenson Button | brit | McLaren-Mercedes | |
15. | Felipe Massa | brazil | Ferrari | |
16. | Vitalij Petrov | orosz | Caterham-Renault | 1 kör h. |
17. | Timo Glock | német | Marussia-Cosworth | 1 kör h. |
18. | Heikki Kovalainen | finn | Caterham-Renault | 1 kör h. |
19. | Pastor Maldonado | venezuelai | Williams-Renault | 2 kör h. |
20. | Charles Pic | francia | Marussia-Cosworth | 2 kör h. |
21. | Narain Karthikeyan | indiai | HRT-Cosworth | 2 kör h. |
22. | Pedro de la Rosa | spanyol | HRT-Cosworth | 2 kör h. |
Kobajasi Kamui | japán | Sauber-Ferrari | 46 | |
Romain Grosjean | francia | Lotus-Renault | 3 |
A VB ÁLLÁSA | |||||
GYŐZELEM | DOBOGÓ | PONTSZERZ. | PONT | ||
1. | Fernando Alonso | 1 | 1 | 2 | 35 |
2. | Lewis Hamilton | – | 2 | 2 | 30 |
3. | Jenson Button | 1 | 1 | 1 | 25 |
4. | Mark Webber | – | – | 2 | 24 |
5. | Sergio Perez | – | 1 | 2 | 22 |
6. | Sebastian Vettel | – | 1 | 1 | 18 |
7. | Kimi Räikkönen | – | – | 2 | 16 |
8. | Kobajasi Kamui | – | – | 1 | 8 |
8. | Bruno Senna | – | – | 1 | 8 |
10. | Paul di Resta | – | – | 2 | 7 |
11. | Jean-Eric Vergne | – | – | 1 | 4 |
12. | Nico Hülkenberg | – | – | 1 | 2 |
12. | Daniel Ricciardo | – | – | 1 | 2 |
14. | Michael Schumacher | – | – | 1 | 1 |
KONSTRUKTŐRÖK | ||
1. | McLaren-Mercedes | 55 |
2. | Red Bull-Renault | 42 |
3. | Ferrari | 35 |
4. | Sauber-Ferrari | 30 |
5. | Lotus-Renault | 16 |
6. | Force India-Mercedes | 9 |
7. | Williams-Renault | 8 |
8. | Toro Rosso-Ferrari | 6 |
9. | Mercedes | 1 |