Forma-1: Button nyerte az Ausztrál Nagydíjat

image

A McLaren pilótája, Jenson Button nyerte a szezonnyitó Ausztrál Nagydíjat. A második helyen Sebastian Vettel, a harmadikon Lewis Hamilton végzett.

A világbajnok, Sebastian Vettek a hatodik helyről indulva a második helyen végzett, megelőzve a pole pozícióból induló Lewis Hamiltont és Mark Webbert. Fernando Alonso a Ferrari nehéz hétvégéjén az ötödik lett, bebizonyítva, hogy a csapat autója sokkal versenyképesebb a futamon.

Button a rajtnál az élre állt, megelőzte a pole pozícióból induló csapattársát, majd gyorsan három másodperces előnyre tett szert, mely stabil maradt az első etapra.

A két Mercedes a harmadik és negyedik helyen állt, de Vettel a második körben megelőzte Nico Rosberget. Michael Schumacher versenye a tizedik körig tartott, a hétszeres világbajnok sebességváltó probléma miatt feladni kényszerült az Ausztrál Nagydíjat. Így Vettel a harmadik helyre került, de a német pilóta 12 másodperces hátrányban volt a két McLarenhez képest.

A harmadik helyről induló Romain Grosjean a rajtnál a hatodik helyre esett vissza, majd kiállni kényszerült, amikor a második körben a williamses Pastor Maldonadóval ütközött. Maldonado további helyezést veszített, amikor a harmadik körben a hatos kanyarnál elhagyta a pályát, végül a kilencedik helyre csúszott vissza.

A McLarenek között a különbség 10 másodpercre növekedett az első boxkiálláskor, amikor Hamilton a kerékcsere után Kimi Räikkönen és Sergio Perez mögé állt vissza, a mexikói pilóta hosszú első etapot futott. Ebből a vonatozásból Vettel jött ki győztesen, csökkenteni tudta hátrányát, Alonso – aki nagyszerű rajtot követően a boxkiállás során megelőzte Rosberget -, Rosberg, Webber és Maldonado is felzárkózott. Webber a rajtnál visszaesett és az első kanyarban ütközött a Force India pilótájával, Nico Hülkenberggel, aki később feladni kényszerült a versenyt.

Az élen a helyzet állandósult, addig, amíg Vitalij Petrov leparkoló autója miatt a biztonsági autót a pályára nem küldték, az orosz pilóta a célegyenesben állt meg, kormányprobléma miatt.

A McLaren két pilótája addigra már teljesítette kerékcseréjét, míg Vettel nem, a Red Bull a biztonsági autós fázis alatt cserélt kereket és a német pilóta Button és Hamilton közé állt vissza.

Vettel nem jelentett veszélyt Buttonra, aki az újraindulást követően komoly előnyre tett szert.

Webber is előnyt szerzett a biztonsági autó alatt elvégzett kerékcseréből, Alonso elé került. A Ferrari nem tudott ezt követően a Red Bullal menni, Webber Vettel és Hamilton mögött ért célba, Alonso Maldonadóval szemben kényszerült védekezésre – a venezuelai pilóta megkönnyítette a Ferrari versenyzőjének feladatát, amikor az utolsó körben összetörte autóját.

Mögöttük nagy harc folyt az egy kerékcserét elvégző sauberek, Perez és Kamui Kobayashi, valamint Rosberg – a német pilóta a korai boxkiállásnak és a gumikopásnak köszönhetően visszaesett – és Räikkönen között. Végül Kobayashi a hatodik helyen végzett, Räikkönen és Perez előtt, míg Rosberg Mercedese második sebességi fokozatban ragadt és a 12. helyen végzett.

Az utolsó körök káoszának köszönhetően Daniel Ricciardo első Formula-1-es pontjait szerezte, hazai versenyén. Az ausztrál pilóta a kilencedik helyen zárt, annak ellenére, hogy a rajtot követően az első kanyarban ütközött Bruno Sennával. A brazil pilóta Jean-Eric Vergnét is a pálya szélére parancsolta. Paul di Resta került még az első tízbe.

Felipe Massa rövid ideig tartózkodott csak az első tízben, de autója lassú volt és a gumik is nagyon koptak, három boxkiállást teljesített, a 13. helyen haladt, amikor kiállni kényszerült, azt követően, hogy ütközött Sennával. Ezt az ütközést a versenybírák a futam leintését követően kivizsgálják.

A 2012-es szezon második versenyét, a Maláj Nagydíjat március 25-én rendezik.

1. Jenson Button brit McLaren-Mercedes 1:34:09.565
2. Sebastian Vettel német Red Bull-Renault
3. Lewis Hamilton brit McLaren-Mercedes
4. Mark Webber ausztrál Red Bull-Renault
5. Fernando Alonso spanyol Ferrari
6. Kobajasi Kamui japán Sauber-Ferrari
7. Kimi Räikkönen finn Lotus-Renault
8. Sergio Perez mexikói Sauber-Ferrari
9. Daniel Ricciardo ausztrál Toro Rosso-Ferrari
10. Paul di Resta brit Force India-Mercedes
11. Jean-Eric Vergne francia Toro Rosso-Ferrari
12. Nico Rosberg német Mercedes
13. Pastor Maldonado venezuelai Williams-Renault 1 kör h.
14. Timo Glock német Marussia-Cosworth 1 kör h.
15. Charles Pic francia Marussia-Cosworth 5 kör h.
16. Bruno Senna brazil Williams-Renault 6 kör h.
NEM eRT CeLBA
Felipe Massa brazil Ferrari 46 megtett kör
Heikki Kovalainen finn Caterham-Renault 38
Vitalij Petrov orosz Caterham-Renault 34
Michael Schumacher német Mercedes 10
Romain Grosjean francia Lotus-Renault 1
Nico Hülkenberg német Force India-Mercedes