Forma-1 Ferrari: egyenlőként kezelik a pilótákat

ferrari1.jpg

Nem különbözteti meg pilótáit, a világbajnok finn Kimi Ra:ikönnent és a brazil Felipe Massát az idei szezonban a Forma-1 konstruktőri pontversenyének legutóbbi győztese, a Ferrari – jelentette be Stefano Domenicali új csapatfőnök.

A Jean Todt helyére tavaly novemberben kinevezett szakember, aki korábban sportigazgató volt,  Madonna di Campiglióban tartott sajtótájékoztatóján beszélt idei terveiről.
   
"A házi szabályok a legfontosabbak, márpedig ezek nem változnak a tavalyi évhez képest. Jó hangulatot kell teremtenünk az eredményes munkához, ehhez szükség van arra, hogy egyformán kezeljük pilótáinkat, ne legyenek különbségek" – hangsúlyozta Domenicali.
   
A sportvezető a tavalyi kémbotrányról is szót ejtett, leszögezve, hogy az eseten mindenképpen túl kell lépni, annak ellenére, hogy az ügy okozta sebek fájóak:
   
"Ez már a múlt, nem szabad foglalkozni vele, igaz, elfelejteni sem lehet."
   
Domenicali a 2008-as esélyekkel kapcsolatban elmondta, idén is élen végezhetnek a konstruktőri és az egyéni pontversenyben is, annak ellenére, hogy Jean Todt néhány napja úgy nyilatkozott, a McLaren-Mercedes előnyben lesz a többi csapattal szemben az év elején mert az ő általuk kifejlesztett új elektronikai megoldásokat kell bevezetnie minden istállónak.

MTI/Reuters