Forma-1, kémügy: Mosley szigorúbb büntetést adott volna

maxmosley.jpg

Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elnöke a kihirdetettnél szigorúbb büntetést rótt volna ki a kémügyben elmarasztalt McLaren-Mercedes csapatra.

Az FIA első számú vezetője két évre száműzte volna a Forma-1-ből az istállót, ráadásul a mostani szezonban elvette volna a McLaren két pilótájának, Lewis Hamiltonnak és Fernando Alonsónak az összes pontját.
   
Mosley szerint ha Hamilton vagy Alonso nyeri a 2007-es idényt, mindenképpen vitatható lesz az ítélet, hiszen a két versenyző haszonélvezője a Ferraritól lopott adatoknak.
   
A FIA motorsport tanácsa csütörtökön első fokon elmarasztalta a McLarent, elvette az összes, idén szerzett pontját a konstruktőrök versenyében, valamint 100 millió dollárra büntette a csapatot, amely a hátralévő vb-futamokon sem szerezhet újabb pontokat. Az istálló versenyzői – Alonso és Hamilton – azonban megtarthatták pontjaikat.
   
A szövetség kémkedés miatt büntette meg a McLaren-Mercedest annak nyomán, hogy Nigel Stepney, a Ferrari fejlesztésekért felelős korábbi mérnöke 780 oldalas dokumentumot adott át Mike Coughlannek, a McLaren-Mercedes azóta már menesztett vezető mérnökének.

MTI