Forma-1, kémügy: nemzetközi sajtóvisszhang

alonsoandhamilton.jpg

A nemzetközi sajtó hovatartozástól függően kommentálta a Forma-1-es kémügyben a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) csütörtöki döntését, melynek értelmében a McLaren-Mercedes istálló elvesztette az összes idén szerzett pontját a konstruktőrök versenyében, valamint 100 millió dollárral bűnhődik, és a hátralévő vb-futamokon sem szerezhet újabb pontokat.

Az istálló versenyzői – a spanyol Fernando Alonso és a brit Lewis Hamilton – azonban megtarthatták pontjaikat.

    Olaszország:
    ————-
    Tuttosport:
"Ez az ítélet egy komédia. A McLarent csak a konstruktőrök között büntették meg, ezzel az FIA még a mi futballbotrányunkon is túltett."

    Corriere della Sera:
"A McLaren fizet, a pilóták megúszták. Micsoda képmutató döntés! Fekete nap a sportág számára és mindazoknak, akik azt hitték, hogy a Forma-1-ben még létezik erkölcs. Az FIA ennél rosszabb ítéletet nem is hozhatott volna, hiszen nem az igazságosság volt a célja."

    La Gazzetta dello Sport:
"McLaren – bűnös! Kemény, de nem nagyon kemény ítélet. Már ma, Spában tiszta levegőt szívhatunk. A Ferrari a konstruktőr-világbajnok."

    Spanyolország:
    —————
    El País:
"A McLaren elkerülte a legrosszabbat, de a 100 milliós büntetés gazdaságilag érzékenyen érintheti a brit-német istállót."

    Marca:
"Óriási bírság Fernando Alonso +barátainak+. Végül az következett be, amit mindenki várt, ami logikus és kielégítő volt. Nincs győztes és vesztes, a bírák eleget tettek a jogi követelményeknek."

    As:
"Alonso megmenekült. Az ítélet értelmében továbbra is fennáll a lehetősége arra, hogy megszabaduljon a McLarennel kötött szerződésétől."

    Anglia:
    ——-
    The Independent:
"Súlyos büntetéssel végződött Max Mosley FIA-elnök vitája a McLarennel. Ennek az istállónak vannak a legjobb autói és pilótái, így egyikük meg fogja nyerni a vb-t."

    The Times:
"A csapat elmarasztalása ellenére Lewis Hamilton zöld jelzést kapott. A döntés sokkolta az F1 világát, mértékadó szakemberek szerint túlzott a büntetés."

    The Telegraph:
"A legnagyobb csapás a McLaren hírnevének. Hamilton elkerülte a pontlevonást, amely véget vetett volna arról szőtt álmainak, hogy újonc létére világbajnok legyen."

    Németország:
    ————–
    Süddeutsche Zeitung:
"Kemény büntetés, drákói szigor. A többi sportbírósághoz hasonlóan az FIA-nál is felmerül ugyanakkor a gyanú, hogy az objektív igazság helyett inkább politikai érdekek szolgálatában áll."

    Svájc:
    ——-
    Blick:
"Brutális ítélet a McLaren-Mercedes számára. Vajon a stuttgartiak végre megmutatják erejüket, vagy maradnak az aranytojást tojó tyúk szerepkörében az önkényeskedő Ron Dennis mellett? Ez a súlyos presztízsveszteség jó okot szolgáltathatna a német cégnek arra, hogy régi tervének megfelelően teljes egészében felvásárolja a McLarent."

MTI