A vb-címvédő Kimi Ra:ikkönen, a Ferrari finn pilótája nyerte az 59. Forma-1-es világbajnokság második futamát, a Malajziai Nagydíjat, Sepangban.
A második helyen a lengyel Robert Kubica (BMW-Sauber) végzett, míg a harmadik a finn Heikki Kovalainen (McLaren-Mercedes) lett.
Ra:ikkönen a 17. körben a kerékcserét követően vette át a vezetést csapattársától, a brazil Felipe Massától, és a futam végéig magabiztosan őrizte pozícióját. Massa viszont 26 körrel a leintés előtt az egyik kanyarban a kavicságyba csúszott és a kiesett.
A világbajnokság nyitóversenyén, az Ausztrál Nagydíjon győztes brit Lewis Hamilton (McLaren-Mercedes) ötödik lett, a negyedik helyet pedig az olasz Jarno Trulli (Toyota) szerezte meg.
Gond nélkül rajtolt a mezőny, Massa megőrizte első helyét, mögötte Ra:ikkönen és Kubica robogott. Hamilton, akit az időmérőn elkövetett szabálytalanság miatt visszasoroltak a kilencedik pozícióba, feltornázta magát az ötödikre.
Massa a 16. körben vételezett üzemanyagot és kereket cserélt, majd a hatodik helyre tért vissza, Hamilton mögé. Egy körrel később Ra:ikkönen is a boxban járt és nagy bravúrral csapattársa elé jött vissza a pályára. Ideiglenesen Kubica vezette a mezőnyt, ám a kerékcsere után helyreállt a rend és a lengyel pilóta a két Ferrari mögött rótta a köröket.
Féltávnál nem változott a helyzet az élen.
Huszonhat körrel a zárás előtt Massa kicsúszott a kavicságyba, a kerekek beragadtak a kövek közé, ezzel befejeződött számára a malajziai GP.
Húsz körrel a leintés előtt Ra:ikkönen már visszavett a tempóból, ugyanis közel fél perccel vezetett Kubica előtt, míg a harmadik Kovalainen volt.
Az utolsó boxlátogatásokat követően, a hajrában már nem változott a helyzet az élen. Hamilton ugyan megpróbálta befogni Trullit, ám az olasz nem hagyta magát és rendre kivédte a tavalyi vb-ezüstérmes előzési kísérleteit.
Végeredmény:
1. K. Räikkönen Ferrari
2. R. Kubica BMW Sauber
3. H. Kovalainen Mclaren
4. J. Trulli Toyota
5. L. Hamilton Mclaren
6. N. Heidfeld BMW Sauber
7. M. Webber Red Bull Racing
8. F. Alonso Renault
9. D. Coulthard Red Bull Racing
10. J. Button Honda
11. N. Piquet Jr. Renault
12. G. Fisichella Force India
13. R. Barrichello Honda
14. N. Rosberg Williams
15. A. Davidson Super Aguri F1
16. T. Sato Super Aguri F1
17. K. Nakajima Williams
Kiestek:
18. S. Vettel Toro Rosso
19. F. Massa Ferrari
20. A. Sutil Force India
21. T. Glock Toyota
22. S. Bourdais Toro Rosso
XLsport