A brit Jenson Button (Brawn GP) nyerte a vasárnapi Forma-1-es Malajziai Nagydíjat.
A második helyen a német Nick Heidfeld (BMW-Sauber) végzett, míg a harmadik a szintén német Timo Glock (Toyota) lett.
A vb-címvédő brit Lewis Hamilton ((McLaren-Mercedes) a hetedik lett.
Az 56 körös viadalt a szakadó eső miatt 24 körrel a zárás előtt félbeszakították, majd 50 perc elteltével le is fújták, így a szabályok szerint az utolsó teljes kör végeredménye adta a befutót.
Az élről startoló Button, aki az idei első futamot, az Ausztrál GP-t is megnyerte, győzelméért – a vonatkozó szabályok szerint – a tíz helyett öt pontot kapott, és a többi pilóta is hasonló "felezésben" részesült.
Gond nélkül lezajlott a rajt, a német Nico Rosberg a negyedik helyről pompás starttal az élre tört. Az első kör végén az olasz Jarno Trulli (Toyota), Button és a spanyol Fernando Alonso (Renault) volt a sorrend az élen. A brazil Rubens Barrichello (Brawn GP) szintén remekül rajtolt és az ötödik pozícióba tört előre.
Robert Kubica (BMW-Sauber) autója már a harmadik körben "megadta magát", és a lengyel pilóta számára ezzel befejeződött a Malajziai GP.
Az ötödik kör végén változatlanul Rosberg vezetett, változás csupán annyi volt az élcsoportban, hogy Barrichello megelőzte a műszaki gondokkal küszködő Alonsót. Hamilton csak a 11. volt.
Megkezdődtek a kerékcserék és üzemanyag-vételezések, miközben óriási viharfelhők gyülekeztek a pálya körül, az összes pilóta nagy taktikázásba kezdett, hogy mikor kerüljenek fel a "vizesgumik". A boxlátogatások után Button került az élre, mögötte Rosberg, Trulli és Barrichello robogott.
A 22. körben megérkezett az eső, az összes pilóta kirobogott a boxba új gumikért.
Féltávnál – miközben egyre jobban esett, és pillanatról pillanatra változott a helyzet – Button volt az első, Glock a második. Egy körrel később a félemetes tempóban autózó Glock már az élen robogott. Igaz, rövid ideig, mert egy újabb gumicsere miatt csak a második pozícióba jött vissza.
Huszonöt körrel a zárás előtt már olyan erősen zuhogott, hogy szinte állt a víz a pályán, ezért beküldték a biztonsági autót. A mezőny csak "lépésben cammogott" az aszfaltcsíkon, majd egy körrel később meglengették a piros zászlót, félbeszakítva a futamot, mert többen is megpörögtek a már irányíthatatlan gépekkel. Az összes pilóta bevonult a boxba és várta, mit dönt a versenybíróság: lefújják-e a viadalt, vagy folytatódhat a száguldás. A 2007-es világbajnok finn Kimi Ra:ikkönen (Ferrari) azonban már megérezhetett valamit, mert levette a tűzálló öltözékét és egy bermudanadrágban falatozni kezdett….
Végeredmény:
Malajziai GP (31 kör, 171,833 km):
1. Jenson Button (brit, Brawn GP) 1:10:59.092 ó (átlag: 145,241 km/ó)
2. Nick Heidfeld (német, BMW-Sauber) 22.700 mp hátrány
3. Timo Glock (német, Toyota) 23.500 mp h.
4. Jarno Trulli (olasz, Toyota) 46.100 mp h.
5. Rubens Barrichello (brazil, Brawn GP) 47.300
6. Mark Webber (ausztrál, Red Bull) 52.300 mp h.
7. Lewis Hamilton (brit, McLaren-Mercedes) 1:00.700 p h.
8. Nico Rosberg (német, Williams) 1:11.500 p h.
9. Felipe Massa (brazil, Ferrari) 1:16.900 p h.
10. Sébastien Bourdais (francia, Toro Rosso) 1 kör h.
11. Fernando Alonso (spanyol, Renault) 1 kör h.
12. Nakadzsima Kazuki (japán, Williams) 1 kör h.
13. Nelson Piquet Jr. (brazil, Renault) 1 kör h.
14. Kimi Ra:ikkönen (finn, Ferrari) 1 kör h.
15. Sebastian Vettel (német, Red Bull) 1 kör h.
16. Sébastien Buemi (svájci, Toro Rosso) 1 kör h.
17. Adrian Sutil (német, Force India) 1 kör h.
18. Giancarlo Fisichella (olasz, Force India) 2 kör h.
Leggyorsabb kör: Jenson Button, 1:36.641 p
A pontversenyek állása a 2. futam után (még 15 van hátra):
pilóták:
1. Jenson Button 15 pont
2. Rubens Barrichello 10
3. Jarno Trulli 8,5
4. Timo Glock 8
5. Nick Heidfeld 4
6. Fernando Alonso 4
7. Nico Rosberg 3,5
8. Sébastien Buemi 2
9. Mark Webber 1,5
10. Lewis Hamilton 1
11. Sébastien Bourdais 1
csapatok:
1. Brawn GP 25
2. Toyota 16,5
3. BMW-Sauber 4
4. Renault 4
5. Williams 3,5
6. Toro Rosso 3
7. Red Bull 1,5
8. McLaren-Mercedes 1
Következik: Kínai Nagydíj (április 19., Sanghaj)