Forma-1: Mosley Monte-Carlóban ott akar lenni

maxmosley.jpg

A május 25-i Forma-1-es Monacói Nagydíjat a helyszínen szeretné megtekinteni Max Mosley, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szexbotrányba keveredett vezetője.

"Biztosan ott leszek Monte-Carlóban, mert ott élek. A tavalyi szezonban is ez volt az egyetlen versenyhétvége, amin végig ott voltam" – nyilatkozta a 68 éves brit sportvezető, aki az ügy kirobbanása óta nem vett részt egy futamon sem.
   
Könnyen lehet, hogy az említett verseny lesz az utolsó, amin Mosley FIA-elnökként jelenhet meg, hiszen kilenc nappal később, június 3-án a szervezet rendkívüli közgyűlésén bizalmi szavazással döntenek a személyével kapcsolatban.
   
Mosley hálószobatitkairól március 30-án közöltek fotókat és videofelvételeket, amelyeken a FIA elnöke öt, náci kosztümbe öltözött prostituálttal látható egy szadomazo szexjátékban. Az ügyet tovább bonyolítja, hogy Mosley édesapja az 1931-ben létrejött, majd betiltott fasiszta feketeinges mozgalom alapítója volt. Mosley beperelte a felvételeket nyilvánosságra hozó The News of the World című lapot, majd később közölte: jövőre, mandátuma lejártakor szeretne távozni posztjáról a FIA-nál.

MTI