Forma1: Nicholas Lafitit halálos fenyegetésekkel is támadják

A Formula–1-es Williams istálló pilótáját, Nicholas Lafitit és családját az idényzáró Abu-dzabi Nagydíj óta gyűlölködő üzenetekkel és halálos fenyegetésekkel bombázzák a közösségi médiában.

A főszerepbe került kanadai pilóta, Nicholas Lafiti (fotó: MTI / EPA / AFP)

Nicholas Latifi akaratán kívül lett az idény egyik főszereplője. A 26 éves versenyző az Abu-dzabi Nagydíj hajrájában összetörte a Williamsét, aminek következtében a pályára hajtott a biztonsági autó. Az események következményeként eltűnt az addigi éllovas Lewis Hamilton (Mercedes) előnye, és az utolsó körben megelőzte őt riválisa, Max Verstappen (Red Bull), aki ezzel egyúttal a világbajnoki címet és elhappolta előle.

Latifi nem vágyott a reflektorfényre, mégis beleszólt a bajnoki csatába, ezzel pedig a pórul járt Hamilton rajongóinak céltáblájára került. Az idei utolsó futam óta ugyan rengeteg támogató üzenetet is kapott, azonban jócskán akadtak gyűlölködő szövegek is, amelyeket nemcsak neki, hanem a hozzá közel állóknak is elküldtek.

– Szándékosan távol tartottam magam a közösségi médiától, várakoztam, amíg kicsit lehűlnek a kedélyek az utolsó versenyt követően. Nagyon sokan zaklattak, rengeteg gyűlölködő üzenetet kaptam – nyilatkozta hivatalos honlapján a kanadai pilóta. – Ahogy leintették a versenyt, tudtam, hogy a közösségi médiában milyen folytatása lehet az egésznek. Úgy éreztem, hogy az lenne a legjobb, ha az Instagramot és a Twittert törölném a telefonomról néhány napra. Ez mindent elmond arról, milyen kegyetlen is valójában az online világ – folytatta.

A Williams versenyzőjét a közösségi médiában történt fenyegetések annyira nem lepték meg, hiszen ez szerinte a kor velejárója. Ő is megszokta már, hogy számtalan negatív kritikát kap az online felületeken, mint más élsportolók. De most sokan túllőttek a célon.

– Ahogy azt láthattuk már korábban más sportágaknál is, elég egy eset, amit túlságosan is felfújnak, és ez a lehető legrosszabbakat hozza ki az emberekből, akiket egyébként az adott sportág rajongóinak neveznek. Valóságos sokként ért, milyen szintű gyűlölködés áradt felém, még halálos fenyegetéseket is kaptam.

A kanadai pilóta azt is elmondta, nem ért egyet azokkal, akik szerint túl erőszakosan harcolt a pályán annak ellenére, hogy a pontszerzésre nem volt esélye.

– Néhány ember úgy vélekedett, semmi értelme nem volt azért a helyért csatáznom néhány körrel a futam vége előtt. 

De nem számít, hogy éppen a győzelemért, dobogós helyért, pontszerző pozícióért vagy a mezőny végén küzdök, mindig beleadok mindent, amíg meg nem látom a kockás zászlót. Ugyanúgy, mint ahogy azt az összes többi pilóta is megteszi a mezőnyben. Elfogadom, hogy vannak emberek, akik ezt nem értik meg, nekik is meglehet a maguk véleménye. De azokat, akik a véleményükkel csak gyűlöletet szítanak, és engem, illetve a hozzám közel állókat fenyegetik, nem lehet a Formula–1 rajongóinak nevezni 

– vélekedett, majd hozzátette:

Aggodalommal tölt el, mások hogyan reagálnának arra, ha ilyen mértékű gyűlölet áradna feléjük. Nem lenne szabad, hogy a hangos kisebbségek határozzák meg, valaki hogyan látja magát. A múlt heti események világossá tették a számomra, milyen fontos az, hogy közös erővel megakadályozhassuk, hogy idáig fajuljanak a dolgok, esetleg segítsük azokat, akik elszenvedői a gyűlölködésnek. 

Jól tudom, hogy kicsi a valószínűsége, hogy meg tudom győzni azokat, akik így viselkedtek velem, hogy megváltozzanak, sőt, talán még ellenem is fordítják ezt az üzenetet, de a helyes döntés az, ha beszélünk az ilyesfajta viselkedésről, és nem maradunk csendben.

(magyarnemzet.hu/sport)

Post Views: 25