Formula Junior: Az F1 jövője lehet

Fordulatok az időmérőn és a futamon, egy eltévedt ember, majd Ferrari-győzelem Vettel vezetésével. Ez történt a Szingapúri Nagydíjon, mellyel sorozatunk következő része foglalkozik.

Kolbert Márió, a Formula Junior sorozat szerzője 13 éves, a Formula-1-et 2008 óta követi, eddig pedig egy időmérőt és futamot sem hagyott ki. Összefoglaló cikkeiben feleleveníti az egyes versenyek eseményeit, és értékeli a legfontosabb pillanatokat.

Időmérő

A bemutatkozó Alexander Rossinak nem indult túl fényesen a hétvégéje, azonnal az utolsó lett, sőt még csapattársával egy 5 rajthelyes büntetést is kaptak. Rajtuk kívül Maldonado, Ericsson és Nasr esett ki első körben. A Q2 is a szokásokhoz híven végződött, Buttontől, Sainztól, Pereztől, Alonsótól és Hülkenbergtől kellett búcsúzni. A Q3-ban viszont jöttek a meglepetések, Vettel nyert, nem is kevéssel, mögötte Ricciardo, majd a másik ferraris, Raikkönen. A két Mercedes csak az 5-6. rajtkockát foglalták el Hamilton-Rosberg sorrendben.

Futam

Verstappen alatt lefulladt az autó a rajtnál, ezért egy kör hátrányból kellett indulnia. Az első boxkiállást Grosjeannak köszönhettük a 9. körben. A 13. körben Massa és Hülkenberg futottak össze, ami a németnek kevésbé kedvezett, mert a brazil pilóta kerekén megugrott az autó, és a falnak csúszott. Be kellett hívni a Safety Cart is a pályára szóródott törmelék miatt. Hamiltonnak a 28. körben akadtak problémái a motorral, és ki is kényszerült állni.

Majd a 35. körben, olyat láthattunk, amit már 12 éve nem, hogy egy ember, egy rajongó szaladt be a pályára, aki Vettel előtt futott át. A rajongó nyugodtan leballagott a pályáról.  Be kellett hívni a Safety Cart immáron másodszor. A 40. körben Button és Maldonaldo talált egymásra, aminek Button kevésbé örült, mert leszakadt a fél első szárnya. A futamot Sebastian Vettel nyerte meg, mögötte Daniel Ricciardo végzett, a dobogó harmadik fokára Kimi Raikkönen kapaszkodott fel. Szerintem egész jó verseny volt, én erre 5-ből 4 pontot adok.

Csapatok értékelése

Mercedes: Én a szabadedzések után még nem gondoltam volna, hogy ilyen gyengék lehetnek, az időmérő után már gondoltam, hogy nem csak altatnak, hanem ez a valós helyzet, de szerintem Mercedes gyengélkedése csak egyszeri alkalom volt, és Japántól kezdve megint az élen lesznek. Szerintem ha nem esik ki Hamilton, akkor sem tudta volna megnyerni a versenyt.

Ferrari: Vettel nagyon jó hétvégét ment, úgy, ahogy csapattársa, Raikkönen is. Remélem, marad ez a Ferrari teljesítmény és még egy izgalmas csata is maradhat a végére. A világbajnoki címre nem valószínű, hogy ráhajtanak, de majd meglátjuk.

Williams: A Hülkenberg-Massa ütközés elég érdekes volt, én versenybalesetnek nyilvánítanám, mert szerintem ez akármikor előfordulhatott volna. Jó hétvégét ment a Williams, hozták a szokásos formájukat.

Red Bull: A Red Bull szintén nagyon jó volt a hétvégén, feküdt nekik ez a pálya, de szerintem vissza fognak esni a 6-7. hely környékére Japántól.

Force India: Sajnálom Hülkenberget, mert egész jó hétvégén volt, és egy egyszerű baleset miatt kiesett, simán pontszerző lett volna. Perez ugyanúgy hozta a formáját, behozta az autót a 7. helyre.

Lotus: Bejelentette a csapat, hogy marad Maldonado, én ennek örülnek, mert egy tehetséges versenyző, így hát jól döntöttek. Ő kiesett, Grosjean a 13. helyen végzett, de szerintem többet is kihozhattak volna belőle.

Toro Rosso: Amit vasárnap Verstappen művelt, az egyszerűen hihetetlen volt, körhátrányból 8. lett. Mögötte végzett a csapattársa, de felkérték a hollandot, hogy engedje el Sainzot, de ő azt mondta, hogy nem, szerintem jól döntött, mert a Formula-1 lényege a versenyzés, és nem az elengedés.

Sauber: Jó hétvégét futottak magukhoz képest, mert 10-11. helyen értek célba Nasr-Ericsson sorrendben.

McLaren Honda: Olvastam olyat, hogy Button visszavonul az év végén, mert nem bírja a szenvedést a McLaren Hondánál. Szerintem nem kéne visszavonulnia, mert egy rendkívül tehetséges versenyző, sajnálnám nagyon, ha elmenne. Mondjuk tényleg igaza van, mert amit a McLaren Honda csinál, az már elfogadhatatlan, Alonso és ő is kiesett.

Manor: Nem gondolom túl jó ötletnek ezt a pilótaváltást, mert az év végén beültetnek egy olyan embert egy Formula-1-es autóba, aki még sohasem vezetett ilyet. Szerintem meg kellett volna tartani Merhit legalább a szezon végéig. A 14-15. lettek Rossi-Stevens sorrendben.

Forrás: www.formula.hu – RSS