FTC: a Neuchatel 2007 májusában megvette a klub részvényeit

ftc.jpg

Sallai József, a Ferencváros Üllői úti ingatlanjára korábban pályázó Neuchatel Financial Ltd. magyarországi képviselője pénteken azzal kereste meg az MTI-t, hogy 2007 májusában megvették a klub részvényeit, így a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) szerinte jogtalanul írta ki az ingatlanra és a klub megvételére vonatkozó ötödik és hatodik pályázatot.

"Mivel a Neuchatel Financial tavaly májusban megvette a Ferencváros részvénycsomagját, így arra az állam nem írhatott volna ki pályázatot. Az általam képviselt cég még Dámosy Zsolttal kötött szerződésnek megfelelően csak az ingatlanra tett ajánlatot, méghozzá 4 164 720 000 forint limitértékben" – mondta Sallai az MTI-nek. Hozzátette, a kontraktus értelmében a részvényeket 800 millióért vették meg, átvállalták a klub tartozásait, illetve vállalták egy új stadion felépítését.
   
A Neuchatel Financial képviselője elmondta, hogy a hatodik pályázaton is indul a multinacionális pénzügyi konszern leányvállalata, de továbbra is csak az ingatlanra tesz ajánlatot, mivel a Ferencváros részvényeit megvette. A 6+2 hektáros területért a korábban ajánlott összeget kínálja, de ha a másik 12 meghívott pályázó közül bármelyik ennél jobb ajánlattal áll elő, akkor a legmagasabb összegre mindig 100 ezer forinttal ráígér.
   
"Amennyiben az MNV győztest hirdet és nem a Neuchatel lesz az, akkor büntetőfeljelentést teszünk" – jelentette ki Sallai, aki szerint Rieb György, az FTC elnöke nem engedi, hogy gyakorolják tulajdonosi jogukat. Továbbá kifogásolta, hogy a hatodik pályázat alkalmával Riebnek vétójoga van, amellyel szerinte a törvényesség látszata sincs meg, mert nem érvényesül az esélyegyenlőség, ami alapvető követelmény lenne közbeszerzési pályázat során.
   
Hozzátette: "ha valakinek vétójoga lehetne, az a részvénycsomag tulajdonosa, azaz a Neuchatel Financial."
   
Rieb György, az FTC elnöke a távirati iroda megkeresésére elismerte a szerződés megkötésének tényét, ám mint mondta, az nem lépett életbe.
   
"Valóban létrejött a szóban forgó megállapodás, de annak hatálybalépési feltétele a pénz megérkezése volt, ami azonban nem jött meg" – nyilatkozta az MTI-nek a külföldön tartózkodó sportvezető.
   
"Nincs miről beszélni. A Neuchatel vezetőinek is tudniuk kellene, a megállapodás része volt, hogy a szerződés kizárólag akkor érvényes, ha a Ferencváros elnöksége azt szentesíti. Az FTC elnöksége azonban úgy döntött, a cég magyarországi tevékenységeit elnézve nem látja biztosítottnak azt, hogy a Neuchatel megfelelő tulajdonos lenne, ezért nem lett szentesítve a grémium által a megállapodás – nyilatkozott Dámosy Zsolt a pepsifoci.hu internetes honlapnak. – A szerződés tartalmazott egy olyan pontot is, hogy a pénzügyi teljesítés elengedhetetlen, ez pedig nem valósult meg. Azt hallottam, a cég tervezi, hogy amennyiben az MNV győztest hirdet és az nem a Neuchatel lesz, akkor büntetőfeljelentést tesz. Nos, ha ez akár ellenem is irányulna, még annak is állnék elébe."

MTI