Futsal Eb 2010: Nehéz csoportkörre számít a világválogatott kapus

futsal5.jpg

Telkiben újabb háromnapos összetartást zárt futsal válogatottunk, amely a január 19-én kezdődő, hazai rendezésű Eb-re készül. A jövő héten következik a torna főpróbája: a mieink január 12-én Debrecenben, majd január 13-án Nyíregyházán lépnek pályára Finnország ellen (minkét összecsapás 18 órakor kezdődik).

A Kozma Mihály szövetségi kapitány által felkészített együttes nélkülözhetetlen tagja a korábbi világválogatott, a jelenleg Győrben szereplő kapus, Balázs Zoltán.

– Csapatunk jó hangulatban készül a tornára – kezdte a rutinos játékos. – Régóta ismerjük egymást, nem csupán a pályán, hanem azon kívül is baráti a viszonyunk. Telkiben napi két edzéssel készültünk, átvettük a taktikát, videón elemeztük az ellenfeleket.

A kapus véleménye szerint csoportellenfeleink közül nem a csehek, hanem a jó néhány honosított játékossal felálló Azerbajdzsán lesz a keményebb dió.

– Úgy gondolom, Csehországgal nagyjából azonos szinten vagyunk – jelentette ki a kapus. – Ellene igazi ki-ki mérkőzést játszhatunk majd, és apróságokon múlhat a győzelem. Azerbajdzsán viszont már jóval nehezebb ellenfél lehet, tudjuk, hogy jó néhány honosított brazil játékosuk van. Kijelenthető, hogy már a csoportban nehéz ellenfeleket kaptunk, egyik találkozón sem számítok könnyed pontszerzésre vagy győzelemre, de ettől még természetesen tovább szeretnénk jutni.

A hazai közönség buzdítása sokat nyomhat a latban, a válogatott játékosait sem érinti semlegesen, hogy több ezer piros-fehér-zöldbe öltözött magyar drukker előtt léphetnek parkettre.

– Ez a csapat összes tagja számára nagyon sokat jelent, mindenki a legtöbbet, a maximumot akarja majd kihozni magából. Minden meccsen, amelyen pályára lépünk, győzni akarunk: számunkra csakis ez a mentalitás hozhat eredményt.

A január 19-i Azerbajdzsán elleni budapesti nyitómeccsre már gazdára talált a jegyek fele, és a belépők 70 százaléka már a január 30-i debreceni döntőre is elkelt. A bérletvásárlási akciót az UEFA január 10-ig meghosszabbította: belépők a www.futsaleurotickets.com oldalon, országszerte az IBUSZ-irodákban, illetve a Budapest Sportaréna és a Főnix Csarnok jegypénztáraiban kaphatók.

A 2010-es futsal Eb menetrendje:

Január 19., kedd
Magyarország – Azerbajdzsán, Budapest
Olaszország – Belgium, Debrecen

Január 20., szerda
Oroszország – Szlovénia, Budapest
Spanyolország – Fehéroroszország, Debrecen

Január 21., csütörtök
Azerbajdzsán – Csehország, Budapest
Belgium – Ukrajna, Debrecen

Január 22., péntek
Szlovénia – Szerbia, Budapest
Fehéroroszország – Portugália, Debrecen

Január 23., szombat
Csehország – Magyarország, Budapest
Ukrajna – Olaszország, Debrecen

Január 24., vasárnap
Szerbia – Oroszország, Budapest
Portugália – Spanyolország, Debrecen

Negyeddöntők:

Január 25., hétfő
1. Az A-csoport első helyezettje – A B-csoport másodikja, Budapest
2. A B-csoport első helyezettje – Az A-csoport másodikja, Debrecen

Január 26., kedd
3. A C-csoport első helyezettje – A D-csoport másodikja, Budapest
4. A D-csoport első helyezettje – A C-csoport másodikja, Debrecen

Elődöntők:

Január 28., csütörtök
Az 1. negyeddöntő győztese – A 3. elődöntő győztese, Debrecen
A 2. negyeddöntő győztese – A 4. negyeddöntő győztese, Debrecen

A harmadik helyért vívott meccsre és a döntőre január 30-án, szombaton kerül sor, Debrecenben.

Az Eb csoportbeosztása:

A-csoport
Magyarország
Csehország
Azerbajdzsán

B-csoport
Olaszország
Ukrajna
Belgium

C-csoport
Oroszország
Szerbia
Szlovénia

D-csoport
Spanyolország
Portugália
Fehéroroszország

 

XLsport –

Forrás: Vellum-Sport